Hazai iksz
A Kelen elleni idegenbeli vereség után első hazai mérkőzését előző hétvégén a Gödöllővel játszotta női csapatunk az NB II. Keleti-csoportjában. A találkozó jó iramban zajlott, a vendégek vezető góljára sikerült válaszolnunk, így 1-1 lett a végeredmény.
Szabó Boglárka vezetőedző: – Küzdelmes meccsen szereztünk egy pontot. Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával és hogy küzdöttünk a három pont megszerzéséért. Az első félidőben erre több lehetőségünk volt, amivel nem tudtunk élni. Miután az ellenfél megszerezte a vezetést, nem omlottunk össze és viszonylag gyorsan sikerült egyenlíteni, aminek nagyon örültem. Sokat kell még fejlődnünk, de úgy gondolom, hogy jó úton haladunk és tovább kell dolgoznunk, amíg meg lesz ennek az eredménye.
Kecskeméti LC – Gödöllői SK 1–1 (1–1)
Női NB II. Keleti-csoport, 2. forduló
A KLC összeállítása: Illés – Sándor, Dóka, Tóth R., Balogh, Lehotay, Szabó B., Bakró, Gál, Bertalan, Döme. Csere: Ésik.
Gólszerzők: Gál Vivien (29.), ill. Vincze Zorka (14.)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu




-
