Háromgólos hátrányból jöttünk vissza a meccsbe a dobogós ellen

Végül vereség lett

Tisztesen helytállt, sőt, talán még ennél is több mondható el női felnőtt csapatunk hétvégi mérkőzésére az NB II. Keleti-csoport 14. fordulójában. A mieink a második helyezett Egert látták vendégül, amely szűk félóra alatt három gólt is lőtt. A mieink viszont még az első félidőben egygólosra csökkentették hátrányukat, majd a fordulást követően kapufát lőttek. Az egyenlítés viszont nem jött össze, és az utolsó negyedórában az Eger végül eldöntötte a találkozót és 5–2-re nyert.

S. Juhász Attila értékelése: – A tabella második helyét elfoglaló Eger SE csapatát fogadtuk. A mérkőzés elején ellenfelünk birtokolta többet a labdát, támadásaikat egészen a 14. percig sikerült levédekezni., ám védekezésben elkövetett hibánkat kihasználva az egriek megszerezték az első találatukat. A következő 12 percben előbb büntetőből, majd átlövésből további két gólt szereztek. Háromgólos hátrányban ismét megmutattuk, hogy mi is tudunk focizni, a 30. percben Szöllősi Lotti bal lábbal talált az egriek kapujába, majd Bertalan Lili szabadrúgását Szabó Bogi továbbította a kapuba, megszerezve csapatunk második találatát. A második félidőben főleg mezőnyben zajlott a játék, a 70. perc környékén Gál Vivi lövése csattant a kapufán. A 75. percben az egriek találták el a felső lécet és a kipattanó labdát a kapunkba juttatták. Újabb hibánkat kihasználva a 79. perben ellenfelünk megszerezte ötödik gólját. A győzelemhez gratulálunk az egrieknek. Játékosaimat is dicséret illeti, mert ismét háromgólos hátrányból jöttünk vissza a mérkőzésbe, és 2–3-as állásnál az egyenlítésre is megvolt a sanszunk. Novotnik Petra első alkalommal – végig magabiztosan – védett a felnőtt csapatban. Köszönöm a többi fiatalnak – Szaszkó Rianának, Balogh Anikónak, Bakró Jázminnak is –, hogy ismét segítségünkre voltak.

Kecskeméti LC – Eger SE 2–5 (2–3)

Női NB II. Keleti-csoport, 14. forduló
Kecskemét
2026. április 4.

A KLC összeállítása: Novotnik – Szaszkó R., Szakál, Szaszkó T., Balogh, Lehotay, Szöllősi, Bertalan, Szabó B., Gál, Kis L. Csere: Kordik, Dóka, Bakró, Kalaposné Varga.

Gólszerzőink: Szöllősi Lora Lotti, Szabó Boglárka

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu