Megfogyatkozva nem bírtunk el a Kiskőrössel

A sérülések alakították ki az összeállítást

Lejátszotta első idegenbeli bajnoki mérkőzését felnőtt csapatunk a vármegyei első osztály tavaszi szezonjában. A mieink Kiskőrösre látogattak. A találkozó előtt azonban már tudni lehetett, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk, ugyanis a szerdán egy vírus miatt elkezdtek kidőlni játékosaink, pénteken már alig tudtunk edzeni, és a vasárnapi mérkőzés közben is volt, aki tüneteket észlelt magán.

Ennek ellenére mindent megtettünk, igaz, a Kiskőrös – főleg az első félidő elején – nagyon beszorított minket. Ennek a játékrész végén lett meg az eredménye, a 38. percben megszerezte a vezetést a házigazda, majd a hosszabbításban megduplázta azt. A fordulást követően sokkal jobban játszottunk, többször is közel jártunk a szépítéshez, de egyszerűen nem jött össze a gólszerzés, így végül két góllal alulmaradtunk.     

Márton Pál, KLC vezetőedző: – A mérkőzést megelőzően jobb eredményt vártam, legalább az egy pontban bizakodtunk. Viszont péntekre realizáltuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, ugyanis az utolsó edzésünkre a héten rengetegen kiestek, sajnos egy vírus elkapta a csapatot. Sok hiányzónk volt és azt sem tudtunk, hogy milyen összeállításban tudunk majd kiállni. Ennek ellenére a játékunkat megterveztük, és eredményesek akartunk lenni. A meccs elején a hazaiak nagyon benyomtak minket a kapunk elé, nyomás alatt tartottak minket, de ezt tudtuk semlegesíteni, sőt, a kontráink gólveszélyesek voltak. Támadásban rendre az utolsó passzokba hibáztunk bele, majd a szünet előtt rövid idő alatt két gólt kaptunk dekoncentráltság miatt. Mérges vagyok emiatt, mert nagyobb odafigyeléssel elkerülhettük volna a bekapott gólokat. Az igazat megvallva azonban azt látni kell, hogy a Kiskőrös megérdemelten vezetett. A második játékrészben már mi domináltunk, de a pechsorozatunk – a sérülésekre értem – folytatódott a találkozón is, hiszen minden helyzetünket kihagytuk. Volt, hogy az üres kapuba sem tudtunk betalálni. Sajnos vereséggel jöttünk el Kiskőrösről, ami bosszantó, mert úgy éreztem, a külső körülmények ellenére egyenrangú ellenfelek voltunk. A betegséghullám még mindig fennáll, úgyhogy a következő találkozó is kérdéses lesz számunkra a keretet illetően. Öröm az ürömben, hogy újabb fiatal mutatkozhatott be a nagyok között Ruzsonik Tibor személyében, aki jól is teljesített!

Kiskőrösi LC – Kecskeméti LC 2–0 (2–0)  

Vármegyei I., 17. forduló
2024. március 3., vasárnap, 14:30
Kiskőrös Sporttelep

A KLC összeállítása: Kormos – Katona (Ruzsonik 81.), Fleig (Ludvigh 69.), Pintyi, Szabó Sz., Major, Selmeci, Kele (Kurucz 8.), Márki, Terbe, Schneider.

Gólszerzők: Dulai (38.), Lajkó (45+2.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu