Két héten belül másodjára csapunk össze a Hartával

A kupabúcsú után a bajnokságban revansot vennénk

Április 17-én szerdán hazai pályán a Hartával játszottunk a Vármegyei Kupa 4. fordulójában. A találkozón szinte végig a mi akaratunk érvényesült, korán vezetést szereztünk Bessenyei góljával (igaz, a Harta rögtön egyenlített), és a rengeteg helyzetünket látva joggal bizakodhattunk a továbbjutásban. Az újabb gólt azonban nem mi, hanem egy egyéni hibát kihasználva az utolsó percekben a Harta lőtte, így búcsúztunk akkor a kupától.

10 nappal később ismét KLC – Harta találkozót rendeznek a Széktói Stadion műfüvesén, ezúttal a Vármegyei I. 25. fordulójában. Ellenfelünket októberben Pintyi Roland góljával legyőztük, illetve az örökmérleg is kedvező számunkra, hiszen a megyei I-ben eddig lejátszott 19 meccsből 13-szor KLC-siker született egy döntetlen és öt hartai győzelem mellett.

Az aktuális forma azonban nem mellettünk szól, tavasszal még nem tudtunk győzni és a tabellán visszacsúsztunk a 13. helyre, míg a Harta úgy áll a 6. helyen, hogy a téli szünetben a 9. volt. Legutóbb odahaza a Kalocsát győzték le 3–1-re, azonban mi fájó vereséggel hangoltunk erre a találkozóra, ugyanis az előző fordulóban Kecelen 5–1-re kikaptunk.

Szombaton hazai pályán 17 órától szeretnénk javítani tavaszi formánkon, illetve revansot venni a kupavereségünkért.

Márton Pál, KLC vezetőedző: – Az előző bajnoki meccset és az utána követő pár napot nehezen élte meg a csapat és a stáb. A szezon leggyengébb játékát nyújtottuk Kecelen, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen négygólos vereséget szenvedtünk. E hét második felében már a Hartára koncentráltunk, átestünk a keceli traumán, és azért dolgoztunk, hogy szombaton legyen lehetőségünk kijavítani azt a vereséget. A Hartával nemrég játszottunk a Vármegyei Kupában is, akkor a 87. percben egy egyéni hibát kihasználva nyerte meg a meccset ellenfelünk. Abból a mérkőzésből szeretnénk kiindulni, hiszen jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink. Bízunk benne, hogy szombaton ott tudjuk folytatni, ahol a kupában abbahagytuk. Ha hosszútávon eredménytelen egy csapat, könnyen görcsössé tud válni a futball, ezt próbáljuk feloldani a srácoknál. Szerencsére lesznek visszatérőink is. Igaz, Szabó Szabolcs valószínűleg nem fog egész meccset bírni, de örülünk a visszatérésének, és a kapus Kormos Dávid is elképzelhető, hogy rendbe jön szombatig. Az őt helyettesítő cserekapusunk, a mindössze 16 éves Bogdán Zalán remekül helytállt, rajta nem múlott semmi az előző meccseken. Reménykedve várjuk a Harta elleni találkozót!

Kecskeméti LC – Harta SE

Vármegyei I., 25. forduló
2024. április 27., szombat, 17:00
Kecskemét, Széktói Stadion, műfüves  

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu