Az utolsó percekben két gólt lőttünk, pontot raboltunk a címvédőtől

Szenzációs hajrával zártunk

A címvédő Tiszakécske II. csapatát fogadta férfi felnőtt csapatunk a Vármegyei I. 5. fordulójában. A találkozó 3. percében már előnybe kerültünk Nagy Gábornak köszönhetően, ám a félidő végén a KLC-nevelés Ludvigh Zalán előbb egyenlített, majd Harmati révén a vezetést is megszerezte a Kécske. A fordulást követően igyekeztünk egyenlíteni, de ez nem jött össze és a szintén kecskeméti múlttal is rendelkező Szabó Dávid a 81. percben 3-1-re módosította az állást a vendégsereg javára.

Ekkor úgy tűnt, elszenvedjük első hazai vereségünket az új idényben, ám a játékosok ezt másképp gondolták a pályán és huszáros hajrába kezdtek: Nagy Gábor a 87., Schneider Ákos a 91. percben betalált, így 3-3-ra mentettük a meccset és egy pontot – megérdemelten – itthon tartottunk.

Ozsváth Ferenc vezetőedzőedző értékelése: – Izgalmas, a nézők számára látványos mérkőzésen már az elején vezetést szereztünk és a félidő végéig meg is tartottuk azt, de két egyéni hiba miatt az ellenfél vonulhatott előnnyel szünetre. A második félidőben támadóbb szellemben léptünk pályára, ami sok helyzetet eredményezett, igaz, az ellenfél számára is. Ennek szellemében vendégünk kétgólos előnyre tett szert, amit a végjátékban bravúros teljesítménnyel sikerült döntetlenre menteni. A tavalyi bajnok elleni döntetlen is bizonyítja, hogy jó úton jár a csapatunk.

Kecskeméti LC – Tiszakécskei LC II. 3–3 (1–2)

Vármegyei I., 5. forduló

A KLC összeállítása: Bogdán – Losonczi, Molnár R., Schneider, Kele, Simon, Zoboki, Keresztes, Nagy Á., Doktor, Nagy G. Csere: Szabó Zs., Zábrádi, Kovács D., Terbe, Asztalos, Farkas, Nádudvari.  

Gólszerzők: Nagy Gábor (3., 87.), Schneider Ákos (91.), ill. Ludvigh (40.), Harmati (44.), Szabó D. (81.).

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu