A szokásos döntetlen a Lajosmizsével

Most sem bírtak egymással a felek. 

Férfi felnőtt csapatunk a Lajosmizsét fogadta hazai pályán a Megye I. 9. fordulójában. A két csapatnak sok hiányzója volt, ami a mérkőzésre is rányomta a bélyegét, az összecsapás végül pontosztozkodással zárult, mondhatni szokásos módon, hiszen tavaly is két döntetlent játszottunk szomszédunkkal. 

Az első játékrész teljesen eseménytelenül telt, remekül védekezett mindkét együttes, szinte lövésig sem jutott egyik csapat sem, leszámítva pár távoli kísérletet. A második félidőben tíz perc játék után megszerezte a vezetést a Lajosmizse, egy nagyszerű kontratámadás végén Juhász tüzelt a hosszúba ziccerből (0-1). Csapatunk ezután komoly erőket mozgósított, hogy egyenlítsen, ami sikerült is: Bozsik tette középre a labdát, amit Patvaros fejelt vissza a remekül érkező Gaál elé, aki közelről a hálóba lőtt (1-1). Az egyenlítő találat után megnőtt a kecskemétiek önbizalma, és elkezdték ostromolni a Mizse kapuját. A végén két komoly lehetősége is adódott, de Lord mindkettőnél a helyén volt, így már nem született újabb gól.

A Kecskeméti LC legközelebb a Soltvadkert otthonában lép pályára, október 25-én (vasárnap), 13:30-kor.

Kecskeméti LC – Lajosmizsei VLC 1-1 (0-0)

KLC: Erdélyi – Balázs, Módra (Gaál), Kőrös, Keresztes (S. Juhász) – Csordás, Patvaros, Szűcs – Varga (Tóth) , Szedmák, Bozsik

Lajosmizse: Lord – Orlov, Kenderes, Palotai, Borsos, Halasi, Malik, Bán, Kovács, Treiber (Dóka), Juhász

Gólszerzők: Gaál (62.) ill., Juhász (57.)

Sárga Lapok: Módra, S. Juhász, Bozsik, Csordás ill., Halasi

Nagy Lajos (KLC): Jól ismeri egymást a két csapat, ami azt eredményezte, hogy nagyon kevés lehetőség adódott a gólszerzésre. Sajnos mindkét oldalon nagyon sok hiányzó volt, ami meglátszott a meccs képén is, nem sikerült őket minőségben pótolni. Nem úgy játszottunk, ahogy kellett, de a végén akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést, viszont úgy gondolom igazságos a döntetlen. Jövő héten megpróbálunk javítani a játékunkon, cél a győzelem. Gratulálok mindkét csapatnak!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu