A Fortuna most sem volt velünk, búcsúztunk a Kupától

A Harta a 87. percben döntött

A Hartával játszottunk hazai pályán a Vármegyei Kupa 4. fordulójában. Tavaly nagyot meneteltünk a kupasorozatban, egészen az országos főtábláig jutottunk, és most is bizakodtunk a hasonló szereplésben.

Igaz, a bajnokságban nem úgy megy számunkra, mint ahogyan azt elterveztük, a tabella alapján ennek a meccsnek is a Harta volt az esélyese, de jól tudtuk, hogy a kupában bármi megtörténhet. Ehhez mérten nagyszerűen indult a találkozó számunkra, Bessenyei Rajmond már a 7. percben vezetéshez juttatta csapatunkat. Nem volt azonban sok ideig nálunk az előny, a Harta két minutummal később egalizált.

Ezután domináltunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, majd a fordulást követően is nálunk volt a kezdeményezés. Hiába a több helyzet, a gól nem akart összejönni, és amikor már úgy tűnt, hogy nem lesz döntés 90 perc alatt, lecsapott a Harta. Egy védelmi hibát kihasználva a 87. percben született meg a vendégek győztes találata, így véget ért számunkra a kupamenetelés.

Márton Pál, KLC vezetőedző: – A mérkőzés végével kezdeném az értékelésemet. Pár perc volt hátra a találkozóból, amikor belőtte a győztes gólt a Harta, ez nagy trauma volt számunkra. Monhatni, 86 percig jele sem volt annak, hogy itt a Harta fog továbbjutni. Minden pillanatban azt vártuk, hogy a több helyzetünkből mikor döntjük el a mérkőzést. Ez azonban nem így volt, és ismét elkövettük azt a hibát, amit sajnos szokásosan minden meccsen elkövetünk. Kezdem bánni, hogy a labdarúgást nem pontozásra játsszák, mert akkor most tehcnikai KO-val nyertünk volna. A vereség ellenére azonban voltak pozitívumok is, hiszen ezt a remek teljesítményt – nem az eredményt – több fiatallal a csapatban értük el. A kapuban a 17 éves Bogdán Zalán élete első felnőtt mérkőzésén védett végig, valamint debütált a nagyok között a szintén 17 éves Czumbil Mihály. Mindketten jól játszottak, gratulálok nekik, és a Hartának is a továbbjutáshoz!

Kecskeméti LC – Harta SE 1–2 (1–1)

Vármegyei Kupa, 4. forduló
2024. április 17., szerda, 17:00
Kecskemét

A KLC összeállítása: Bogdán – Fleig, Balázs, Pintyi, Selmeci, Kurucz (Récsei 56.), Ónodi (Czumbil 61.), Ludvigh, Márki, Bessenyei (Major 56.), Terbe.

Gólszerzők: Bessenyei Rajmond (7.), ill. Gugyella Ferenc (9.), Dunai Rudolf István (87.)

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu