A Cegléd ellen
Szomszédvári derbi várt a regionális bajnokságban szreplő U12-es fiú csapatunkra. A mieink a Ceglédet látták vendégül, és végül magabiztosan, 6-1-re nyertek.
Marosvölgyi Attila vezetőedző értékelése: – Nagyon jól szervezett ellenféllel találkoztunk a mai napon. Minden adott volt egy nagyon jó mérkőzéshez. Remekül kezdtük a mérkőzést, a 10. percben Tímár Noel harcolt ki egy büntetőt, melyet Katonka Milos értékesített. A mérkőzés első felében mezőnymunka zajlott, mindkét csapat próbálta a másikra erőltetni akaratát, s mindkét oldalon szép játékot, remek kényszerítőket láthattak a nézők. A harmadik harmadban az ellenfél átvette a kezdeményezést, de jól álltuk a sarat. „Rutinosan” kihasználtuk az ellenfél heves támadásait egy-egy remek kontrával, majd fizikálisan sikerült az ellenfelünk fölé nőni. Ezúttal szintén a nagyszerű csapategységet tudom kiemelni és ma több alkalommal is visszakaptam azt, amit az edzéseken gyakorlunk. A csapat és a szép játék diadalmaskodott. Kiemelkedőt nyújtott: Fehér Máté, Katonka Milos, Fülei Antal, Dobos Zsombor És Schaáf Marcell.
Mercedes-Kecskeméti LC – Ceglédi VSE 6-1
MLSZ Regionális U12, Közép A-csoport, alsóház 7. forduló
Kecskemét
2025. május 4.
A KLC összeállítása: Schaáf Má. – Fehér, Gáspár, Dobos, Timár, Szebellédi, Schaáf Ma., Katonka. Csere: Gábor, Fülei, Katona.
Gólszerzőink: Katonka Milos, Schaáf Marcell (2), Dobos Zsombor Mihály (2), Fülei Antal István.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu