Szűkös vereség kétes ítéletekkel
A REAC gárdájával játszott rangadót U19-es csapatunk a Regionális Kiemelt bajnokságban. Ellenfelünk egy ponttal állt mögöttünk a fordulót megelőzően, azonban ebből kétpontos előnyt faragott magának a 3-2-es sikerével. A mieink nagyot küzdöttek, de ezúttal nem bírtak az „ellenszéllel”.
Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – A nagy melegben magas színvonalú és intenzitású meccset játszottunk egy remek ellenféllel, amely a hazai pálya minden előnyét élvezte (és egy kicsivel még többet is). Bombagóllal szereztünk vezetést, amit az ellenfelünk két szöglet utáni fejessel megfordított. A második játékrészt fölényben játszottuk, de egyenlítésünk után „bátran” belenyúltak a meccsbe, ami a vesztünket okozta. A végén még egy kapufára futotta az erőnkből, de sajnos nekünk kellett gratulálnunk ellenlábasunknak.
REAC Sportiskola SE – Mercedes KLC 3-2 (2-1)
MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 22. forduló
Budapest
2025. május 3.
A KLC összeállítása: Piszmán – Zoboki, Nagy G., Gyenei (Tóthalmi 61.), Doktor, Kecskeméti, Kothencz (Marton 61.), Rafael (Asztalos 78.), Nagy D., Terbe, Losonczi.
Gólszerzők: Farkas András (37., 42.), Varga Roland (74.), ill. Zoboki Krisztián Spencer (22., 71.)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu