Nagy csatákat vívtunk az ESMTK csapataival

Két meccs, 11 gól

Az U12-es és az U13-as fiú csapatunk is az ESMTK-val játszott hazai pályán. A fiatalabbak ezúttal 5-1-re kikaptak, az idősebbek viszont 3-2-re nyertek.

Péntek József, az U12-es csapat vezetőedzője: – Első félidőben nem volt nagyobb gond, ellenfelünk talán mezőnyfölényben jobban focizott, viszont mi is veszélyeztetni tudtunk baloldali labdakihozatalokkal, átmenetekkel (ha sikerült labdát szerezni a saját térfelünkön), de valamiért elfogytunk az ellenfél kapuja előtt. Összességében fáradtságot éreztem végig a gyerekeken, amely technikai bizonytalansággal és a csapatjáték hiányával durva egyéni hibákhoz vezetett a második félidő elejére, amely után már nem tudtunk emelni a játékunk minőségén. Bele kell nőnűnk a bajnokság színvonalába, és néhány játékosnak itt lenne az ideje, hogy bizonyítson mérkőzésen. Kiemelkedett: Nedelkovics és Lengyel.

U12: Mercedes KLC – ESMTK 1–5

A KLC összeállítása: Nedelkovics – Trázsi, Bence, Péntek, Kormányos, Ittzés, Nguyen, Szivák, Lengyel. Csere: Nyúl, Balog, Marsa, Csuka, Takács, Maró, Borbély.

Gólszerzőnk: Takács Áron

Marosvölgyi Attila, az U13-as csapat vezetőedzője: – Fontos pontokat szereztünk a mai napon. Az ellenfél masszív és egyénileg jól képzett gyerekekkel rendelkezett. Ennek ellenére a mérkőzést uraltuk, a védekezésünk agresszív és pontos volt. Remek megelőző szerelések és rendre megnyert párharcok jellemezték a hátsó alakulat tevékenységét. Középen is sokat dolgoztak a gyerekek és próbálták helyzetbe hozni a támadókat. Fordulatos és küzdelmes mérkőzést láthattunk, nagyon jó játékkal sok passzal és sok szép egyéni megoldásokkal. Talán az idény legjobb játékával nyertünk ma. Gratulálok a csapatnak. Kitűnt: Torma Benett, Fehér Máté, Gáspár Zétény, Timár Noel.

U13: Mercedes KLC – ESMTK 3–2

A KLC összeállítása: Kovács Á. – Torma, Fehér, Gáspár, Szebellédi, Dobos, Gábor, Schaáf Ma., Tímár. Csere: Schaáf Má., Katona, Lehoczki, Horesta.

Gólszerzőnk: Gábor Szabolcs, Tímár Noel, Schaáf Marcell.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu