Gólgazdag döntetlent játszottak az U13-as fiúk

3–3

Az Inter – Barcelona BL párharc mérkőzéseinek forgatókönyve sejlett fel az U13-as fiaink hétvégi mérkőzésén. Nemcsak a 3-3-as végeredmény miatt, hanem a meccs alakulása miatt is, az egyik csapat – ez esetben a miénk – már két góllal is vezetett, majd végül döntetlen lett. U13-as csapatunk március végén hárommal alulmaradt Dabason, így mindenképpen előrelépés történt azóta!

Kovács András vezetőedző értékelése: – Jól kezdtük a mérkőzést, kétgólós előnyre tettünk szert. Ahogy telt az idő egyre több hibát követtünk el összjátékban. Rossz szokásunkhoz híven lövettünk két ajándék gólt az ellenféllel, nehogy rossz szájízzel térjenek haza. A lelkes küzdésünket megláthatta Fortuna, ellenfelünk legalább négyszer kapufát rúgott, ez nem volt elég nekünk, mi is a saját kapufánkat eltaláltuk, valamint mentettünk a gólvonalon vészhelyzetben Solymosi Noelnek köszönhetően. Múlt héten jobban játszottunk, akkor kikaptunk, most közepes teljesítménnyel és nagy adag szerencsével ikszeltünk. Jövő héten kiderül, hogy ez vajon fordulópont volt-e történetünkben. Kitűnt: Solymosi Noel, Kelemen Kristóf, Bence Kornél, Cséplő Zétény.

Mercedes-Kecskeméti LC – METON-FC Dabas SE 3-3

MLSZ Regionális U13, Közép A-csoport, alsóház 7. forduló
Kecskemét
2025. május 4.

A KLC összeállítása: Dobos – Solymosi, Olajos M., Kovács K., Lévai, Cséplő, Túri, Olajos B., Tajti. Csere: Horváth, Kelemen, Bence, Bodnár.

Gólszerzőink: Cséplő Zétény, Olajos Bence, Kelemen Kristóf

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu