Az U19 is bemutatkozott

Szoros meccsen

Küzdős mérkőzéssel kezdte meg az új szezont az U19-es fiú csapatunk. A mieink nagyot harcoltak, de végül idegenben kétgólos vereséget szenvedtek a fővárosban.

Pap Szabolcs vezetőedző értékelése: – Az első bajnoki mérkőzésre a Griff and Bulls csapatához utaztunk. Ellenfelünk kezdte jobban a mérkőzést, de csak szögletekig jutottak a nagy melegben. A játék első 15 percében a hazai csapat dominált, de kontrából nekünk is volt lehetőségünk, sőt az első félidő közepén egy az egyben kerültünk a kapussal szembe, de ez sajnos kimaradt. A második félidő eleje szintén hazai labdabirtoklásról szólt, itt nekik két-három ígéretes helyzetük volt, nekünk egy, ami sajnos fölé ment, így az eredmény nem változott. Sajnos a mérkőzés utolsó 15 percére egy figyelmetlenség után fejesgóllal szerzett vezetést a Griff and Bulls, ezután nekünk is ott volt a fejes az egyenlítéshez, ami kimaradt, majd egy kontra utáni kipattanóból lezárta a hazai csapat a meccset. A mérkőzés összképe alapján labdabírtoklásban fölénk nőtt a Griff and Bulls, de nem álltunk messze a pontszerzéstől.

Griff & Bulls SE – KLC U19 2–0

A KLC összeállítása: Marton – Andrási, Pálfy, Rimóczi, Farkas K., Kis P., Brútyó, Szabó M., Tóth Sz., Kelemen, Utasi. Csere: Dóri, Arató, Kovács K., Kothencz, Szabó Á., Rácz, Bajnóczi.

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu