Szép sikerekkel zárult a 2024/25-ös szezon

Évzáró

2025. június 19-én tartotta meg klubunk a hagyományos szezonzáró ünnepségét. Labdarúgó fiataljaink és edzőink, valamint a szülők kiváló hangulatban a műfüves pályán gyülekeztek.

A mögöttünk hagyott szezont S. Juhász Attila értékelte. A klub elnöke elsőként arra tért ki, hogy nagy büszkeség számára, hogy a Kecskeméti LC továbbra is az ország legnagyobb sportegyesületei közé tartozik. A versenyengedélyes sportolóink száma évről évre meghaladja a 400 főt, és immáron tíz éve kiemelten foglalkozunk a leány labdarúgással is, a lány sportolók száma is rendre eléri legalább a 100 főt. Emelle az intézményi programban is folyamatosan részt veszünk, az iskolákban és óvodákban tartott foglalkozásainkon is több százan ismerkednek meg a labdarúgással.

– Klubunk népszerűsége a szülők körében is folyamatosan nő, ugyanis mi arra törekszünk, hogy a játék örömét megtartsuk. Olyan gyerekek járnak hozzánk, akik mosolyogva érkeznek edzésre és mosolyogva távoznak – mondta S. Juhász Attila.

Fiú porondon a KLC továbbra is Körzet Központként, míg leány szinten Kiemelt Képzési Központként járul hozzá az MLSZ munkájához. Azok, akik jobban szeretnének labdarúgók lenni, mint a többiek, és tehetségükkel is rászolgálnak erre, a Kecskeméti Labdarúgó Akadémiára mehetnek tovább, ugyanis együttműködésünk továbbra is töretlen a KLA-val.

Az elnök azt is büszkén árulta el, hogy a leány U14-es Régiós válogatott kiválasztási programján három labdarúgónk is részt vett: Sánta Amira, Kovács Emese és Gál Emília – utóbbi kettő bekerült a Déli Régió szűkített válogatott keretébe és Telkiben játszhat a Régiós Válogatottak Tornáján. AZ U10-es csapatból Fekete Zsófi, az U12-ből Czimmer Kitti kapott meghívást.    

S. Juhász Attila beszéde után a bajnoki helyezések ismertetésére és a bajnokságban helyezést elérő csapatok díjazására került sor. Az érmeket Karakas Ferenc, S. Juhász Attila, illetve Losonczy László adták át.

A leány csapatok helyezései:

LU10:                   Leány Regionális U-10 IV. csoport – tabella nélküli bajnokság

LU12:                   Leány Regionális U-12 IV. csoport – tabella nélküli bajnokság

LU14:                   Leány Regionális U-14 HNP Dél-Keleti csoport – 4. hely

LU16:                   Leány Regionális U-16 Dél-Keleti csoport – 5. hely

LU19:                   Leány Regionális U-19 Dél-Keleti csoport – 6. hely

Női felnőtt:         NB II. – 6. hely

A fiú csapatok helyezései:

U7-U11:              Bozsik-Program, Regionális Bozsik-Program

U12:                     MLSZ regionális U12 alap Közép A-csoport, alsóház – tabella nélküli bajnokság

U13:                     MLSZ regionális U13 alap Közép A-csoport, alsóház – tabella nélküli bajnokság

U13 B:                 Bács-Kiskun vármegyei U13 Északi csoport – 8. hely

U14:                     MLSZ Regionális Alap U14 Délkeleti Csoport – 4.hely (Tarjányi Balázs társgólkirály 41 góllal)

U15:                     MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport – 1. hely

U16:                     MLSZ regionális U16 Alap Délkeleti csoport – 1. hely

U17:                     MLSZ Regionális U17 Alap Közép csoport – 5. hely

U19:                     MLSZ Regionális U19 Kiemelt Keleti csoport – 5. hely

Felnőtt:               Vármegyei I. – 13. hely

Veterán:              Regionális 2. hely – a többi régió eredményétől függően esélyük van az országos döntőbe jutni!

Két bajnokcsapatunk, az U15-ös és az U16-os fiúk az évzárón kapták meg aranyérmeiket és a kupát is magasba emelhették.

A csapatok teljesítményét klubunk alapító-elnökhelyettese, Karakas Ferenc is értékelte. Feri bácsi elmondta, ez már a 33. alkalom, hogy a KLC nyári évzárót tart, és őt az teszi a legboldogabbá, hogy ilyen sok gyermeket és szülőt együtt láthat. – Fontos, hogy milyen hangulat veszi körül a gyerekeket, és ahogyan ez az évzáró is mutatja, ebben a klubban mindig jó a hangulat – mondta Feri bácsi, aki a szülői támogatás és a tanulás fontosságára is felhívta a figyelmet.

Ahogyan az az évzáróinkon hagyomány, a korosztályos edzők értékelései alapján megválasztottuk az év játékosait is.

Az Év Játékosa Díjban részesült:

·        U5-7:                   KALOCSAI SOMA                                          

·        U8:                       BALÁS ÁBRIS BOLDIZSÁR                            

·        U9:                       BÉRES ANDRÁS                                             

·        LU10:                   SZIVÁK ILONA ANGÉLA                               

·        U10                      KOVÁCS MILÁN                                             

·        U11:                     BALOG ÁDÁM                                               

·        U10-11 B:           STYASZNI BENETT                                        

·        LU12:                   POLYÁK ÉDUA                                                

·        U12:                     SCHAÁF MARCELL                                        

·        U13:                     OLAJOS BENCE                              

·        U13 B:                 HORVÁTH ZSOMBOR                    

·        LU14:                   KOVÁCS EMESE                                             

·        U14:                     CSIKAI VENDEL BENDEGÚZ                        

·        U15:                     HAGYÓ LEVENTE                                          

·        LU16:                   SZASZKÓ RIANA                             

·        U16:                     SZABÓ MÁRTON KRISTÓF                          

·        U17:                     KISS PÁL SIMON                                           

·        LU19:                   SZŰCS VIVIEN                                               

·        U19:                     LOSONCZI ANDRÁS                                      

·        Női Felnőtt:        BERTALAN LILI LAURA                                 

·        Férfi Felnőtt:      BOGDÁN ZALÁN                            

Minden sportolónknak sérülésmentes nyári kikapcsolódást, az edzőknek és szülőknek kellemes nyári időtöltést kívánunk!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu