Bajnokok lettek a veteránok

Csúszva, de lezárták az előző szezont.

Október elejéig kellett várni, de le tudták zárni a regionális veterán bajnokság 2019/2020-as kiírását. Megérte várni kecskeméti szempontból, hiszen Karakas Ferencék zártak az élen.

Karakas Ferenc, a csapat edzője így számolt be a fejleményekről:

„Kicsit csúszva, de csak befejeződött a régiós veterán bajnokság, nagy örömünkre a bajnokságot 10 pontos előnnyel sikerült megnyernünk. Mindenki nagyon sokat tett azért, hogy ilyen szép eredményt érjünk el, így Mányoki János csapatvezető, Magyar István, Ábel László, Tápai Tibor, Parti Gyula, Katona Ottó, Benkó Imre, Bertus Lajos, Horváth László, Kiss Sándor, Marsa László, Sági István és Szapu László csapattagok is. A bajnoki címmel ismét elnyertük a lehetőséget, hogy immár ötödik alkalommal részt vegyünk az országos döntőn. Pozitív a csapat életében, hogy nem csökkent, inkább három-négy fővel nőtt a létszámunk. Ez is azt mutatja, hogy van jelentősége az időskori rendszeres sportolásnak és klubéletnek.”

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu