Két meghatározó játékossal erősödtünk

Nagy Lajosék hétfőn kezdik a munkát.

A Kecskeméti LC megye I-es férfi felnőtt csapata július 13-án (hétfőn) kezdi meg a felkészülést a 2020/2021-es szezonra. Az már biztos, hogy a csapat két meghatározó játékossal erősödött, a profi pályafutását befejező Patvaros Zsolt, illetve a szintén KTE nevelés Maczelka Gábor is egyesületünknél futballozik a jövőben.

„Hétfőn kezdjük el a felkészülést, heti három edzéssel, illetve egy vagy kettő felkészülési mérkőzéssel. Van mit bepótolni a vírus miatt, szeretnénk minél több nagypályás meccset játszani, de nem vagyunk lemaradva, mert az U19-el többször is meccseltünk”- kezdett bele Nagy Lajos, aki továbbra is a megye I-es együttes vezetőedzője lesz.

A KLC számára továbbra is a legnagyobb fegyvertény az lenne, ha sikerülne egyben tartani a keretet, a célok kapcsán Nagy Lajos elmondta, játékban, pontokban és helyezésben is előrelépést vár el csapatától.

„Szeretnénk egyben tartani a csapatot, próbálunk két-három embert igazolni is. Továbbra is nevelő egyesület vagyunk, ennek megfelelően a célunk az, hogy karakteres csapatot alakítsunk ki, ahova feljöhetnek a fiatalok majd az utánpótlásból. Szeretnénk előre lépni játékban, több pontot szerezni, helyezésünkön is javítani” – mondta a KLC vezetőedzője.

Az érkezők oldalán igazán komoly neveket találunk, hiszen Patvaros Zsolt és Maczelka Gábor is jól csengő névnek számítanak. A KTE-vel kupagyőztes Patvaros Zsolt legutóbb az NBII-es Nyíregyháza labdarúgója volt, de nyáron úgy döntött, hogy befejezi profi pályafutását, a pályán kívül szeretné már felépíteni magát. A futballtól azért nem akart teljesen elszakadni, így civil szerepvállalásaival összeegyeztetve futballozik majd a KLC-ben. Az SC Hírös-Ép-től érkezik hozzánk Maczelka Gábor, a KTE nevelésű középpályás tagja volt a 2018-ban megyei bajnokságot nyerő együttesnek, majd az NBIII-ban is bemutatkozhatott, mielőtt a városi riválishoz igazolt volna 2019 telén. A futsal NBI-es rutinnal is rendelkező játékos 28 gólt rúgott a megye II-ben a Hírös-Ép színeiben.

„Két játékos már aláírt hozzánk: Patvaros Zsolt és Maczelka Gábor is nálunk folytatja. Nagyon örülünk, hogy két rutinos játékos került a keretbe, akik ilyen minőséget képviselnek. Patvaros Zsoltinak vezérszerepet szánunk, eddig pont egy ilyen karakter hiányzott a fiataloknak, akire fel tudnak nézni. Tervezünk még igazolni egy kapust is, mert jelenleg csak egy van, ezen a fronton is történtek már egyeztetések. Továbbra is helyi kötődésű játékosok alkotják a keretet, akik itt is szeretnének futballozni." 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu