Elkezdődtek nyári táboraink

Már a második turnus zárul a héten.

A KLC-KTE SI nyári focitáborai ebben az évben is gőzerővel beindultak a vakáció kezdetével, idén összesen öt turnust szervez meg egyesületünk a gyerekeknek. Jelenleg a második hétnél tartunk, július 17-ig meg sem állunk.

A gyerekek idén is rengeteg program és foglalkozás közül válogathatnak, hiszen bár a foci köré szerveződik a tábor, de kézműves foglalkozások, vetélkedők, versenyek során is kipróbálhatják magukat, emellett a Karakas Faház környezetében jól felszerelt játszótér is várja őket. A táborral kapcsolatos részletek, jelentkezési információk ide kattintva érhetőek el! 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu