Magyar Gergely kitűnő eredménnyel nyert felvételt az erőnléti edzői képzésre

A MLSZ Edzőképző Központja erőnléti edzői tanfolyamot indít hétfőn, melyre egyesületünktől Magyar Gergely is jelentkezett. Gergő kitűnő eredménnyel nyert felvételt és bízik benne, hogy nyáron sikeres vizsgával zárja majd tanulmányait.

mgMagyar Gergely (kék pólóban a kép baloldalán) 

„A felvételi három részből állt, az írásbeli vizsga rögtön vízválasztó is volt, hiszen akinek ez nem sikerült, azt nem vették fel. Ezt követte a gyakorlati rész, illetve a szóbeli elbeszélgetés. Örülök, hiszen maximális eredménnyel vettek fel, nagyon elismerő visszajelzést kaptam, hétfőn már kezdem is a képzést. A tanfolyam vizsgájára a tervek szerint júniusban kerül sor, bízom benne, hogy hasonlóan sikeresek leszek akkor is!” – mondta Magyar Gergely. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu