Egész hétvégés programon vett részt az U9

Verebélyi Gábor U9-es együttese ebben az évben is színes programokkal egészíti ki a heti munkát, így volt ez most. A gyerekek a Kölyökliga mellett a lakiteleki szüreti felvonuláson is részt vettek.

U9

Szombaton Lakitelekre volt hivatalos a csapat, a 25. Őszköszöntő Szüreti Felvonulásra Papp Kálmán szülei hívták meg a gyerekeket, melynek szervezői voltak.

A reggelt utcai futóversennyel kezdték a srácok két korosztályban is indultak iskolai osztályuknak megfelelően. A fiúk 600 méteres versenyében Tóth Bence második, Gulyás Andor pedig harmadik helyezést ért el. 1000 méteren is ketten állhattak a dobogóra Czéh Barnabás első, Papp Kálmán pedig harmadik lett, Verebélyi Gábor 3000 méteren a negyedik helyen ért célba.

Remekelt a Czéh család is ezen a napon, mert Barnabás mellett Kamilla is megnyerte az óvodások futóversenyét, Czéh László pedig marhapörköltjével a főzőversenyt. A délelőtt folyamán a gyerekek több népi játékot próbálhattak ki, mustot készíthettek és szereplői lehettek a Bab Társulat óriásbábos előadásának is. A program lezárásaként részt vettek a szüreti felvonuláson, ami harminc fogatból és 4 traktorból állt, és Lakitelektől Tőserdőig bejárta az egész falut.

Vasárnap hazai környezetben folytatta a Kölyökligát a Mercedes-KLA, a Mezőkövesdet 6-3-ra győzték le, majd 4-2-es vereség következett a Gloriett SE-vel szemben. A játéknapot Verebélyi Gábor értékelte:

„Nagyon elégedett vagyok a mutatott játékkal és a csapattal, bár a második mérkőzésünket elvesztettük, a focit végig mi játszottuk. Az edzéseken gyakorolt taktikai elemek szépen visszaköszöntek, a labdakihozatalokat, támadás felépítéseket rendre megvalósítottuk. Érdekes volt látni, hogy ellenfeleink a kapustól csak előre dobálták a labdát, mi pedig hasonló esetben mindig laposan, földön kihozva építettük a támadásokat. Kapu előtt sokkal határozottabbnak kell lennünk, mert mind a két mérkőzésen sok helyzetet hagytunk ki.  A cserék is jó ütemben léptek pályára, a játékosok végig odatették magukat, nagyon akarták a sikert. Ezt jól mutatják a vereség utáni könnyes szemek, de csak gratulálni tudok a gyerekeknek, így tovább!”

A csapat tagjai:

Lázár Benedek, Berki László, Papp Kálmán, Czéh Barnabás, Nagy Máté, Pulai Péter, Baranyi Dominik, Lőrincz Bertalan, Veréb Balázs, Gulyás Andor, Németh Alex, Németi Nataniel

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu