A Mercedes-KLA utánpótlás válogatott tehetsége a felnőtt csapat legfiatalabb tagja, a 17 esztendős játékos a Kiskőrös ellen első góljának örülhetett. Nem is akármilyenre sikerült ez a gól, hiszen átlövésből szerzett bombagólt Terbe Botond.
„Már az első félidőben is többen bíztattak, hogy hasonló szituációkban bátran vállalkozzak lövésre, ne habozzak. A második félidőre már úgy mentem ki, hogyha adódik egy ilyen lehetőség, akkor el is vállalom. Szerencsére a lövés jól sikerült. Sokat gyakorolok, illetve gyakoroljuk edzéseken is a lövéseket, mindig bele van csempészve egy-két feladat a napi munkába” – emlékezett vissza góljára Terbe.
Az U17-es Eb-ről sérülés miatt lemaradó játékos élvezi a játékot a felnőtt csapatnál, ahol azonnal alapember lett Szabó Tibor kinevezése után. A bizalom persze korábbra is visszavezethető, hiszen már az U17-es csapatnál is együtt dolgoztak a tavalyi szezonban.
„Nagyon jól érzem magam a csapatnál, szerencsére gyorsan sikerült beilleszkednem. Úgy érzem, hogy mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot. Sokat segített az is, hogy az edzőmmel már nem kellett ismerkedni. Pontosan tudja, hogy mit várhat tőlem, ezt viszont minden héten bizonytani is kell.”
A folytatásban Soltvadkertre látogat a Kecskeméti LC, a következő bajnokit szombaton 16:00-kor kezdjük idegenben. Boti továbbra is a befektetett munkában hisz.
„Minden meccsre, így a hétvégire is ugyanolyan elánnal készülünk, szeretnénk Soltvadkerten is nyerni. Reméljük, hogy a befektetett munka a szezon végére meghozza gyümölcsét.”
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu