Volt okunk az örömre ezen a hétvégén is, hiszen akadémistáink szenzációsan teljesítettek meccseiken. Az U12 kivételével minden csapatunk nyert, egyesek rendkívül magabiztosan, mások pedig nagy küzdelem árán.
Bozsik Máté nyerőember volt
U19: Mercedes-KLA – Gyirmót 2-1 (1-0)
U19 II. osztály, 5. forduló
KLA: Becze – Kemenczés, Módra, Antal, Vargacz (Borsos 92.) – Papp – Rideg, Szappanos (Farkas 60.), Supka, Kőrös (Németh 70.) – Bozsik.
Gól: Bozsik (8., 86.) ill. Varga (76.)
Bódi Attila: Nagyon nem voltunk könnyű helyzetben, ugyanis sérülések és betegségek nehezítették a felkészülésünket. A csapat ennek tükrében a maximumot hozta ki a meccsből. Sajnos csak időszakok erejéig tudtunk jól játszani, de a küzdeni tudás, illetve a harcosság végig megvolt a srácokban, így megérdemelt győzelmünk.
Tabella és eredmények ITT!
U17: Gyirmót – Mercedes-KLA 0-1 (0-0)
U17 II. osztály, 5. forduló
KLA: Kovács D. – Hirman, Drabik, Vágó, Száhl (Lukács 57.) – Daróczi, Schildkraut – Szász, Török (Orlov 83.), Richter (Bashiri-Shahroodi 62.) – Kovács P. (Virág 62.)
Gól: Richter (52.)
Csima Gyula: Itt már nincsenek könnyű meccsek, hiszen a tét miatt minden találkozón meg kell dolgozni a sikerért. Fontos, hogy ilyenkor is tudjunk hozni egy meccset, ez ma sikerült nekünk. Nem játszottunk jól, de nagyon akartunk, az ellenfél ráadásul 8-9 emberrel védekezett.
Tabella és eredmények ITT!
U16: Gyirmót – Mercedes-KLA 1-3 (0-2)
U16 II. osztály, 5. forduló
KLA: Berta (Opauszki 89.) – Barkóczi, Kovács T., Récsei, Ugrai – Fekete (Sörös 70.), Szebellédi (Bakos 89.), Kasztel – Szalai (Busa 79.), Bessenyei (Szedmák 79.), Faragó.
Gól: Gál (48.) ill. Szalai (16., 51.), Faragó (19.)
Nagy Lajos: Örülünk az újabb győzelemnek, nagyon megdolgoztunk érte! Közepes játékot nyújtottunk, sok hibánk volt ezen a napon, ennek ellenére is sikerült begyűjtenünk a pontokat. A csapat érdeme ez a siker, de labdabirtoklásban feltétlen fejlődnünk kell.
Tabella és eredmények ITT!
U15: Mercedes-KLA – III. Kerület 9-1 (5-0)
U15 II. osztály, Közép-A, 4. forduló
KLA: Bodor B. – Orlov, Pap (Rózsa 60.), Gulyás, Elek-Rembeczky – Győrfi, Csúri, Hatvani – Nagy L. (Deák 52.), Bodor Z. (Györgye 15.), Bellák (Jánosi 60.).
Gól: Csúri (10. – büntető), Orlov (13., 52.), Hatvani (26., 56.), Győrfi (29., 31.), Györgye (64.), Deák (68.) ill. Pócsa (51.)
Márton Pál: Ezúttal egy szerényebb képességű ellenféllel találkoztunk, akik ellen végig támadólag léptünk fel, ezt mutatja az eredmény is.
Tabella és eredmények ITT!
U14: Mercedes-KLA – III. Kerület 17-0 (4-0)
U14 II. osztály, Közép-A, 4. forduló
KLA: Drabant (Pető 47.) – Horváth A. (Nagy D. 47.), Szalai, Török M., Szamosi – Kovács Á. (Lisku 41.), Horváth Á. (Nemcsek 47.), Szóláth – Barkóczi, Bálint M., Gyulassy (Berta D. 47.).
Gól: Barkóczi (18., 24., 25., 51., 61., 63., 72), Szólát (36., 42., 47., 57., 62., 70.), Bálint (53., 69.), Török (77.), Berta (79.)
Lóczi Péter: Rendkívül szimpatikus, focizni próbáló ellenféllel találkoztunk, akiket végig komolyan vettünk, ez az eredményen is meglátszik. Célunk volt, hogy minél több gólt szerezzünk, mindenki odatette magát, hogy ez így legyen!
Tabella és eredmények ITT!
U13: Várfürdő Gyula – Mercedes-KLA 0-19 (0-9)
U13 I. osztály, Dél-Kelet, 3. forduló
KLA: Csikós – Szekeres, Hábenczius, Kriss, Halasi – Kajtár – Gondi, Erhardt, László, Ludvigh – Majoros.
Csere: Huszka, Szegedi, Veréb, Geiger, Kele, Benke, Szabó H., Csonka
Gól: Gondi (2., 12., 29.), Majoros (7., 9., 20., 23.), Ludvigh (16.), László (28.), Veréb (32., 36., 37., 41., 44., 59.), Benke (38., 48., 57.), Geiger (46.)
Kovács Tamás: Nem voltunk egy súlycsoportban ellenfelünkkel, egymás után vezettük támadásainkat, kreatívak voltunk, sok helyzetet dolgoztunk ki. Ezeket egészen jó százalékban használtuk ki, nagy kedvvel játszottunk, lendületünk a mérkőzés végéig kitartott. Dicséret illeti az egész csapatot!
Tabella és eredmények ITT!
U12: Várfürdő Gyula – Mercedes-KLA 4-0 (1-0)
U12 I. osztály, Dél-Kelet, 3. forduló
KLA: Radnóti – Nagy K., Ajtai – Soto, Fodor, Benke – Tóth, Balla – Faragó.
Csere: Juhász, Mányoki, Pusztai, Polyák
Gól: Varga (16., 45., 51.), Vörös (59.)
Sziegl Gábor: A mérkőzés 60 percéből 45-öt az ellenfél térfelén töltöttünk, helyzeteket alakítottunk kis, többször lőttünk kapufát, gólt azonban nem sikerült szereznünk. Az ellenfél egy felívelt labdából tudta megszerezni a vezetést a feltolt védelmünkkel szemben. Játékban végig ellenfelünk fölé nőttünk, ám ez az eredményben egyáltalán nem mutatkozott meg. A második félidőben ismét 3 gólt ajándékoztunk a gyulaiaknak, akik helyzetet nem igazán tudtak kidolgozni.
Tabella és eredmények ITT!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu