A Kiskőrös ellen térhetünk vissza a győzelmek útjára – beharangozó

A Kecskeméti LC számára véget ért a kupakaland, Szabó Tibor csapata egészen addig menetelt a sorozatban, ameddig azt a papírforma engedte. A Mezőkövesd elleni tisztes helytállást követően újra a győzelem a cél, hiszen szombaton a Kiskőröst fogadjuk a Műkertvárosi Sportcentrumban.

klckoros

A Kiskőrössel már találkoztunk ebben a szezonban, hiszen éppen ellenük kezdtünk a Magyar Kupában idegenben. Az augusztusi találkozón magabiztos győzelemnek örülhettünk, hiszen 5-0-ra nyertünk idegenben, így most is a három pont reményében lépünk pályára. Nem szerepel egyébként rosszul kihívónk, hiszen az 5. helyen tanyáznak egyelőre, meglehetősen kiszámíthatatlan azonban, hogy éppen melyik arcukat mutatják. A KHTK-tól például pontot csentek, ám Akasztón beleszaladtak egy 5-2-es vereségbe is. Korábbi játékosunkra, Molnár Tamásra mindenképpen érdemes lesz odafigyelnünk, hiszen 5 meccsen 4 gólt szerzett eddig az idei szezonban.

A Kecskeméti LC büszke lehet a szerdai teljesítményére, hiszen jobb helyzetkihasználással akár meglepetést is okozhattunk volna a Mezőkövesd ellen. Most már csak a bajnokságra kell koncentrálni, ahol természetesen minden alkalommal a győzelem reményében lépnek pályára a lila-fehér futballisták. Így lesz ez most is Szabó Tibor szerint:

"A kiesés ellenére is pozitív érzésekkel hagytuk magunk mögött a kupát, ezeket a tapasztalatokat szeretnénk felhasználni a bajnokságban is. Természetesen a Kiskőrös ellen is a győzelem lesz a célunk! Biztosan lesznek változások, hiszen a kupameccs után kell némi frissítés."

A mérkőzést ezúttal is a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezzük, ahol a szokásos jegyárak lesznek érvényesek. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, a 14 éven aluliak ingyenesen tekinthetik meg a találkozót.

Kecskeméti LC – Kiskőrösi LC

Megye I. 7. forduló, Műkertvárosi Sportcentrum

2017.09.23. (szombat), 16:00

Játékvezetők: Béleczki László (Minda Róbert, Virincsik Koppány)

U19-es meccs: 13:45

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu