A Kiskőröst is a Műkertvárosban fogadjuk szombaton

Szombaton ismét hazai meccs következik a Kecskeméti LC-nek, a megye I-es bajnokságban a Kiskőröst fogadják Szabó Tiborék. A találkozónak ezúttal is a Műkertvárosi Sportcentrum lesz a helyszíne.

klckoros

A szezont éppen Kiskőrösön kezdtük a kupában

A Széktói Stadion centerpályáján már elkezdték a szükséges munkálatokat, melyek a gyepszőnyeg helyreállításához kellenek. Napokon belül kicserélik a gyepet a kritikus pontokon, ezt követően nagyjából 2 hét kell ahhoz, hogy a pályán ismét meccset lehessen rendezni. Ez egyben azt jelenti, hogy az október 7-én esedékes, Harta elleni találkozót már jó eséllyel valóban hazai környezetben rendezheti a Kecskeméti LC.

Az viszont biztos, hogy szombaton a Kiskőröst így még a Műkertvárosban kell fogadnunk. A helyszínváltozással az időpont is módosul, az U19-es és a felnőtt meccs is egy órával korábban kezdődik.

Kecskeméti LC – Kiskőrösi LC

Megye I. 7. forduló, Műkertvárosi Sportcentrum

2017.09.23. (szombat), 16:00

U19-es meccs: 13:45

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu