Vasárnap az eddigi legfontosabb bajnoki meccse jön a Kecskeméti LC-nek, hiszen a lila-fehér futballisták a listavezető Jánoshalma otthonában lépnek pályára. Egy győzelemmel lépéselőnybe kerülnénk, így nagyon fontos lenne a pontok begyűjtése.
A Jánoshalma tavaly még igazi középcsapat volt a megye I-ben, ami már önmagában sem rossz teljesítmény azt követően, hogy 2015 nyarán jutottak fel a másodosztályból. Azóta folyamatosan építkeznek, nem kizárólag a keretet nézve, hiszen nyáron adták át új centerpályájukat, így egészen biztosan pazar körülmények várják majd a futballistákat. Persze ne menjünk el keretük mellett sem, hiszen a jó szerepléshez nagy változások is kellettek. Gyakorlatilag Bácsalmás egy része költözött át hozzájuk, Florin Nenad vezetőedző ugyanis szinte egy csapatra való, főleg szerb származású futballistát hozott magával. Ismerős arccal is találkozhatunk, hiszen az a Harnos Zoltán is őket erősíti már, aki 2016 tavaszán még lila-fehérben szerepelt. A Jánoshalma jelenleg három ponttal előz meg minket, ennek oka, hogy mi már egyszer szabadnaposak voltunk, így ők 5, mi 4 győzelem után vagyunk hibátlanok.
Szabó Tibor a meccs előtt elmondta, most is a szokásos ütemben készülnek. Ellenfelüket maximálisan tisztelik, de természetesen a három pontot szeretnék elhozni:
„Rendben van minden, szokásainknak megfelelően, tisztességgel készülünk a meccsre. A Jánoshalma nagyon elkapta a fonalat itt az elején, minden meccsüket megnyerték. Nem kizárólag az eredményeik alapján mondhatjuk róluk, hogy jó csapat, jó játékosok is alkotják. Nekünk azonban ettől függetlenül a célunk ugyanaz, mint minden mérkőzésen. Most is szeretnénk megszerezni a három pontot.”
Bízik a csapatban Kitl Zoltán is, aki szerint egy rendkívül jó ellenféllel találkozunk vasárnap:
„A vasárnapi bajnoki egy igazi erőfelmérő lesz mindkét csapat számára, sok játékossal kiváló sportkapcsolatot ápolok Jánoshalmáról. A körülmények adottak, hogy egy nagyon jó mérkőzést játsszunk, ahol maximálisan ki tudjuk szolgálni a közönséget, persze a mi javunkra. Az ellenfél is titkon NB-s célokat dédelget, de tanultuk a hibáinkból, még egyszer nem követjük el ugyanazokat. Az ellenfél egyértelműen erősödött, sikerült kilépniük saját árnyékukból az előző évi helyezéshez képest. Van egy erős mag, ami kiegészült Florin Nenad játékosaival. Azonban nálunk az egész keret, a stáb és mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb visszajuttassuk a Kecskemétet abba az osztályba, ahová valóban való. Bízunk magunkban és az elképzelt céljaink megvalósításában.”
A baon.hu szintén beharangozóval készült a meccs elé, hazai oldalról Kisa Pétert, kecskeméti részről Farkas Istvánt szólították meg. A teljes interjú ITT olvasható!
A jánoshalmi sportpályához ITT találnak útvonaltervet szurkolóink!
Jánoshalmi FC – Kecskeméti LC
Megye I. 6. forduló, Jánoshalma
2017.09.17. (vasárnap), 16:00
Játékvezetők: Szűcs Gábor (Markó László, Katona György)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu