Leány korosztályaink közül ezúttal csak az U19 lépett pályára a kiemelt bajnokságban, az U16 szabadnapos volt. Szabó Erika csapata ismét szűk létszámmal tudott kiállni, de nem vallottak szégyent így sem.
U19: Airnergy – Mercedes-KLA 2-0 (1-0)
U19 kiemelt bajnokság, 2. forduló
KLA: Pap P. – Császár, Bagó, Farkas, Pap F. – Festő-Hegedűs, Nyakas, Filutás – Pintár, Jánosy, Varga
Gól: Janosütz (20.), Pável (52. – büntető)
Szabó Erika: Gyakorlatilag a Fradi egyik tartalék együttesével találkoztunk, akik ellen nem is lett volna semmi gondunk, ha nincsenek az ETO elleni sérülések. Így már sok volt a hiányzónk, olyan is bizonyítási lehetőséget kapott, aki még nem játszott nagypályán. Ettől függetlenül helyzeteink voltak, nem kerültünk alárendelt szerepbe, egyáltalán nem játszottunk rosszul. Ez az ősz sajnos ilyen lesz, ahogy azt mondtam is korábban, a szeptemberi nyaralások sem könnyítik meg a helyzetünket. Bízom benne, hogy októberre sikerül teljesen összeállnunk, a már más kérdés, hogy akkor jönnek az igazán nehéz ellenfelek, most olyanokkal találkoztunk, akikkel nagyjából azonos szintet képviselünk.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu