Először 2016 augusztusában, a városvezetéssel karöltve hangzott el a Széktói Stadionban tartott sajtótájékoztatón, hogy a Regionális Utánpótlás Központtal (RUK) járó feladatokkal új fejlesztések is elindulhatnak Kecskeméten. Lehetséges helyszínként a volt Tó Hotel, illetve a mellette lévő terület merült fel. A hotel melletti munkaterület átadása a hétfői napon megtörtént.
Az első ütemben két élőfüves pálya kivitelezése kezdődik meg, melyek meg ebben az évben elkészülnek. A terület kijelölése már a hétfői átadás – átvételt követően megkezdődött, ahol egyesületünk mellett a kivitelező (Eurogreen Tiszafa Kft.), a Benkó Zoltán Szabadidőközpontot üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft., valamint az önkormányzat is képviseltette magát delegáltjaival.
Az eseményt követően S. Juhász Attila, egyesületünk elnöke nyilatkozott honlapunknak:
„Már nagyon vártuk ezt a napot! Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Régiós Utánpótlás Központ feladatainak ellátásához szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósításában is támogatásáról biztosította egyesületünket. Az önkormányzati szerepvállalás ismeretében a Magyar Labdarúgó Szövetség pozitív elbírálásban részesítette sportfejlesztési programunkat, melynek eredményeként a TAO törvény biztosította lehetőséggel élve, közös erővel sikerült a finanszírozáshoz szükséges forrás előteremtése, és megindulhatott a beruházás. A két labdarúgó pálya komoly előrelépés, nagy segítséget jelent a minőségi utánpótlás képzés terén. Természetesen a továbbiakban is azon leszünk, hogy Kecskemét városa újabb fejlesztésekkel gazdagodjon.”
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu