A megye II-es KLC-KTE SI negyedik bajnokiját is hazai pályán játszotta a megyében zajló pályafelújítások okán, ellenfelük ezúttal az Izsák volt. Az első félidőben még szorosabb volt a párharc, ám a szünetben beálló Bozsik Máté ismét nyerőembernek bizonyult.
Márton Tibor csapata ezúttal is a győzelem reményében lépett pályára, ennek szellemében is futballoztak. Az első félidőben jó félóra kellett a vezetés megszerzéséhez, ekkor Stein Csaba volt eredményes. A szünetben aztán Bozsik Máté is pályára lépett – aki a szabályok értelmében ennyi időt tölthetett csak pályán, mivel a Mercedes-KLA U19-ben is játszott a hétvégén – ez tovább javította a támadójátékot. Az ifjú támadó nem tétlenkedett sokat, azonnal betalált, majd a 68. percben el is döntötte a találkozót, az Izsák már csak szépíteni tudott.
A csapathoz kapcsolódó hír, hogy két új szerzemény is bemutatkozott, akik az augusztusi átigazolási időszak hajrájában érkeztek. Maczelka Zoltán és Sándor Tamás is kecskeméti nevelés, így nem lesz ismeretlen számukra a terep.
KLC-KTE SI – Izsák 3-1 (1-0)
Megye II. észak, 4. forduló
KLC-KTE SI: Meggyes – Récsei, Keresztes (Kovács A. 79.), Dinnyés (Bakos 70.), Nagy T. (Maczelka Z. 58.) – Péntek, Zsoldos – Masir (Sándor 65.), Balog (Bozsik 46.), Stein – Parti.
Izsák: Ö. Kovács – Petrányi, Mihály, Kovács Z. (Baráté 48.), Tóth J. (Farkas B. 73.), Dunai, Utasi (Beszedics 75.), Szántói (Megyesi (79.), Farkas L., Papp, Nagy A.
Gól: Stein (32.), Bozsik (46., 68.) ill. Szántói (77.)
Márton Tibor: A látottak alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot, szuper formában fociztak a gyerekek. Igaz, hogy nehezen indultunk be, de nem volt kérdés, hogy ki nyeri meg a meccset. Az eredmény alapvetően még hízelgő is az Izsákra nézve, mert sok helyzet maradt ki a gólok mellett.
A KLC-KTE SI a következő körben igazi rangadót játszik, ugyanis a címvédő Városföld vendégei lesznek. A mérkőzést szeptember 10-én (vasárnap) 16:30-kor kezdik. A forduló eredményei, illetve a tabella ITT!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu