A szabadnapot, illetve a sikerrel megvívott kupameccset követően, újra bajnokira készül a Kecskeméti LC, szombaton Kunszálláson száll harcba a pontokért Szabó Tibor csapata.
Kunszállási életkép
Ellenfelünk nem tartozik az élcsapatok közé a megye I-ben, ennek ellenére saját pályájukon bárkinek az életét meg tudják nehezíteni. A kunszállási pálya az átlaghoz képest kisebb, ez a szabad területek, illetve rések számát is csökkenti. Nagy változás nem történt az egyesület életében, idén is hasonló célokért küzdhetnek, mint a tavalyi szezonban. A megye I-ben egyelőre csupa 2-0-os meccsük volt, a Kiskunhalastól és a Kalocsától ennyire kaptak ki, az Akasztót így győzték le. A Magyar Kupában némi meglepetésre egészen az utolsó megyei körig eljutottak, a Bácsalmást például 6-2-re verték, de a Szabadszállás végül megállította őket.
A Kecskeméti LC a szokásos ütemben készült a meccsre, a hét folyamán Fűzfa és Hajnal hagyott ki edzéseket, illetve Salami is kapott egy rúgást a KHTK elleni kupameccsen. Az ő játékuk így egyelőre kérdéses, szerdán azonban már bemutatkozhatott a csapatban Zeljko Belecan a kapuban. A cél természetesen most sem lehet más, mint a három pont begyűjtése.
Kunszállás – Kecskeméti LC
Megye I., 4. forduló
2017.09.02. (szombat), 16:30
Játékvezetők: Kócsó Tibor (Tihanyi Gábor, Böszörményi Sándor)
U19-es meccs: 14:15
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu