Magyar Kupa: Szeptember végén folytatódik a sorozat

Szerdán véget ért a Magyar Kupa megyei selejtezője, a Kecskeméti LC a KHTK legyőzésével harcolta ki az országos főtáblára kerülést. Hamarosan minden megyében véget ér a selejtező, ezt követően alakul ki a 128 csapatból álló mezőny.

mk

A sorsolásról egyelőre még pontos információkat nem tudunk közölni, ám az MLSZ nemzetközi és hazai versenynaptára szerint, szeptember 20-án (szerdán) rendezik a sorozat 6. fordulóját. Első olvasásra ez furán hangozhat, ám megyénként változó számú csapat nevezett, így eltérő az is, hogy mennyi selejtező körre volt szükség a főtáblához. Akadnak olyan megyék, ahol még meccseket rendeznek majd. 

A főtábla a legjobb 128 mezőnyét jelenti, ahová az NBI-es, NBII-es és NBIII-as csapatok rögtön be is kapcsolódnak. Az első, illetve másodosztályú klubok (összesen 32 csapat) nem kerülhetnek össze egymással, így őket kiemelik. A sorsolás kezdetén ők kapnak először párokat az NBIII-as, illetve alacsonyabb osztályú csapatok közül, az ezt követően fennmaradó 64 együttest kiemelés nélkül párosítják össze.

A továbbjutás egy meccsen dől el, továbbra is az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók, így az NBI-es és NBII-es együttesek mindenképpen idegenben kezdenek. Azonos osztály esetén az elsőként kihúzott klub a rendező. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu