A KLC-KTE SI megye II-es csapata a Jakabszállást fogadta vasárnap, izgalmakból pedig egészen a hajráig nem volt hiány. A mérkőzés hőse az első góljait jegyző Parti Gábor lett, aki mindkét játékrész végén a kapuba talált.
Márton Tibornak több hiányzója is volt ezen a napon, hiszen Garaci Csaba és Keresztes Béla sem állt rendelkezésére, így a védelemben több helyen is változtatnia kellett. Ez nem érződött az első játékrészben, amikor meddő hazai fölény jellemezte a találkozót, a vendégek csupán egy kontrából tudtak veszélyt jelenteni, ám akkor Meggyes magabiztosan védett. A Jakabszállás jól védekezett, így kevés igazi ziccer adódott a kecskemétiek előtt, végül aztán az első félidő végén Parti maradt egyedül és közelről a léc alá bólintott.
A második félidőben feljavult a jakabiak támadójátéka, egyre többször jutottak el kapunkig, Meggyesnek is kellett ziccert védenie, végül a 80. percben Tóth révén sikerült is egyenlíteniük. Márton Tibor cserékkel igyekezett frissíteni, és végül a győzelmet talán jobban akaró KLC-nek több lehetősége is adódott a hajrában. A hosszabbításban Stein cselezgetett még a jobboldalon, majd betört a tizenhatoson belülre, ahol buktatták. A jogos tizenegyes mögé Parti Gábor állt, aki nem is hibázott, megszerezve ezzel a KLC-KTE SI második győzelmét.
KLC-KTE SI – Jakabszállás 2-1 (1-0)
Megye II. észak, 3. forduló
KLC-KTE SI: Meggyes – Récsei, Kelő (Csőke 83.), Dinnyés, Nagy T. – Zsoldos, Péntek (Bakos 82.), Kovács (Masir 46.) – Mészáros (Terecskei 76.), Parti, Stein.
Jakabszállás: Garzó – Tóth R., Török, Lovász (Mihócsa 83.), Berezvai (Németh 20.), Gaál, Palásti, Kocsis (Kőrös 58.), Tóth J., Kálmán, Szemerédi (Török 69.)
Gól: Parti (45., 90. – a másodikat büntetőből) ill. Tóth R. (80.)
Márton Tibor: A meleg erősen érezhető volt a pályán is, ez meglátszott a meccsen. El kell ismerni, hogy a szerencse is kellett a sikerünkhöz, mert nem játszottunk jól, de ez is a futball része. Az út elején vagyunk még, bízom benne, hogy tisztességes edzésmunkával sikeresek lehetünk a jövőben is. Ki kell emelnem a duplázó Parti Gábort, illetve Meggyes Norbit is, aki kitűnően védett. Szintén öröm, hogy a 16 éves Récsei Marci lassan alapemberévé válik a csapatnak.
A forduló többi eredménye, illetve a tabella ITT! A KLC-KTE SI a következő körben ismét hazai pályán játszik majd, szeptember 3-án (vasárnap) 16:30-kor az Izsákot fogadják.
U19: KLC-KTE SI – Jakabszállás 3-0 (3-0)
Megye II. észak U19, 3. forduló
KLC-KTE SI: Rákóczi – Szalkai (Vinczellér 72.), Katona, Fehér T. (Terbe R. 46.), Horváth – Koppány (Réczi 57.), Stein – Kissebestyén, Szabó P. (Fehér D. 58.), Major – Bódog (Bálint 57.).
Gól: Major (28., 40.), Koppány (32.)
Pap Szabolcs: A nagy meleg rányomta a bélyegét kicsit a meccsre, de végig becsülettel hajtottak a játékosok. Megérdemelt győzelmet arattunk egy lelkesen, sportszerűen játszó Jakabszállás ellen, helyzeteink alapján akár háromszor ekkora is lehetett volna a különbség.
Eredmények és tabella ITT!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu