Szokásos körképünkben ezúttal már mindhárom bajnoki osztály eseményeiről beszámolhatunk, hiszen az összes NB-s bajnokság elindult augusztusban. Az NBI-ben Banó-Szabó Bence nevét kell kiemelnünk, aki először került be a Honvéd meccskeretébe, míg Szivacski Donát első gólját jegyezte az élvonalban.
NBI
Szivacski Donát (Vasas) idén ismét alapember csapatában, a DVSC elleni bajnokin is végig pályán volt. Sok öröme nem volt csapatának a debreceni kirándulásban, egy félidő alatt 4 gólt kaptak, így a szünetre eldőltek a lényeges kérdések. Szivacski számára azonban biztosan örök emlék marad a találkozó, hiszen első NBI-es góljával tudott szépíteni, kialakítva a 4-1-es végeredményt.
Banó-Szabó Bence (Honvéd) nagy reményekkel vághatott neki a szezonnak, hiszen a 18 esztendős középpályás már bemutatkozhatott a bajnok színeiben a nyári felkészülés során. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy tétmeccsen is közel kerüljön ehhez, ugyanis bekerült a Mezőkövesdre utazó keretbe. A bajnok a 94. percben nyerte meg 2-1-re a találkozót, melyet Bence ezúttal még a pálya mellől követett. Nem úgy az NBIII-as nyitómeccset, melyen a Dabas ellen (1-1) végig pályán lehetett.
Kitl Miklós (DVTK) ezúttal nem került be a DVTK keretébe, az NBIII. nyitómeccsét viszont végig pályán töltötte az ESMTK ellen, melyet a tartalékok 2-0-ra elvesztettek. Bertus Lajos (Paks) csapata szeptember 6-án pótolja a Videoton elleni bajnokit.
NBII
A másodosztályban hétközi fordulót is rendeztek, összegezzük röviden, mire is mentek a korábbi akadémisták ezen a két játéknapon:
A tavaly még kiesés ellen küzdő Cegléd igencsak elkapta a rajtot, az MTE után a Győrt is legyőzték pár napon belül, így jelenleg az 5. helyen állnak. Farkas András továbbra is alapember, mindkét meccsen végig pályán volt.
Szalai Dániel továbbra sincs könnyű helyzetben Békéscsabán, a fiatalszabályból kilépő korú támadó eddig csak a kispadon kapott helyet, így volt ez az utóbbi két fordulóban is.
Kasuba Dániel (Szeged 2011) szerdán lépett pályára először a szezonban, a Budafok elleni bajnoki az 54. percben cserélték be.
Csillag Dárius (Soroksár) szintén szerdán mutatkozott be új csapatában, a 80. percben cserélték be a Nyíregyháza ellen. A Szpariban a szintén friss szerzemény, Gréczi Gábor debütált a 77. percben. Az 1-1-re végződő meccsen Pekár László (Nyíregyháza) gólpasszt adott, a Dorog elleni vereség (0-3) alkalmával szintén kezdő volt.
Bagi István (Győr) továbbra is alapember új csapatában, mind az 5 bajnokin kezdő volt, így az utóbbi kettőn is.
Patvaros Zsolt (ZTE) sérülés után lábadozik.
NBIII
Kitl Krisztián (DVTK II.): DVTK II. – Gyöngyös 2-2 (csereként az 59. percben)
Ludasi Martin (Jászberény): Jászberény – Tiszafüred 2-1 (kezdőként végig pályán)
Bálint Artúr (Jászberény) csereként a 68. percben
Lékó Gergő (Jászberény) csereként a 78. percben
Csordás Simon (Dabas): Paks II. – Dabas 2-1 (kezdőként 65 perc, 1 gól)
Filyó Gábor (Dabas) nem volt keretben.
Puskás Zoltán (Tiszakécske): Iváncsa – TVSE 0-2 (kezdőként 68 perc, 1 gól)
Oláh Máté (TVSE) és Polyák Kristóf (TVSE) végig pályán, Tölgyesi Viktor (TVSE) kispadon ült.
Verebélyi Konrád (Makó): HFC – Makó 2-2 (kispadon ült)
Lévai Norbert (SZEOL): Honvéd II. – SZEOL 0-1 (kezdőként végig pályán)
Nehéz Máté (Csorna): Csorna – III. Kerület 0-1 (kezdőként a szünetig)
Bartucz Martin és Takács Krisztofer (mindkettő TVSE), Bódai Dániel és Komáromi András (HFC), István László (Makó), Gólya Martin (Szabadkikötő) nem volt keretben.
BLSZ I.
Hulicsár Máté és Máté Zsolt is akadémiánk növendéke volt, ők jelenleg az Újpest II. színeiben szerepelnek a budapesti első osztályban, elviekben azonban lehet esélyük akár az NBI-es keret közelébe is kerülni.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu