Akadémiai csapataink még edzőmeccsekkel hangoltak, azonban több korosztályban is a bajnoki rajt főpróbáját tartották már. Az U19 Gyulán kapott ki, míg az U17 és az U16 a PMFC vendége volt, de pályára lépett az U13 és az U12 is.
U19: Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 5-1 (Pusztai)
Bódi Attila: Nagyon jó heti munka után, teljes csalódás volt a mérkőzés. A labdarúgásnak szinte semmilyen elemét nem tudtuk bemutatni. Ki kell találni, mi volt ennek az oka, mert jelenleg nem tudom. A közhelyek mellettünk szólnak: gyenge főpróba után várjuk a sikeres előadást.
U17: PMFC – Mercedes-KLA 2-2 (Hirman, Katona)
U16: PMFC – Mercedes-KLA 0-4 (Faragó, Száhl, Szebellédi, Szalai)
Csima Gyula: Ezúttal mindkét korosztállyal én utaztam, a látottakkal elégedett voltam. Az U16 kifejezetten szépen futballozva nyert 4-0-ra, de az idősebbekkel sem voltam elégedetlen, ami a játékot illeti. Sajnos becsúszott két védekezési hiba, ezért nem sikerült győztesen elhagyni a pályát.
U13: Mercedes-KLA – UFC 10-1 (Gondi 5, Ludvigh 2, Majoros, Szabó, öngól)
Kovács Tamás: Egy olyan csapattal találkoztunk, mely ellen tudtunk dominálni, ez volt a célunk ezúttal. Sok szép támadást vezettünk, ezekből szép gólokat is szereztünk.
U12: LUA Baja U13 – Mercedes-KLA 9-3
Sziegl Gábor: Egy évvel idősebbek ellen játszottunk, ami érződött is fizikálisan, illetve sebességben. Még szoknia kell a csapatnak az új pályaméretet és területet, a felkészülést és ezt a meccset is ennek rendeltük alá. Sokat visszakaptam abból, amit látni szerettem volna, így mindenképpen hasznos volt.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu