Hétfőn tartotta szokásos évindító technikai értekezletét az MLSZ BKMI Jakabszálláson, melyen kiosztották a megye labdarúgásáért járó elismeréseket is. A díjazottak közt egy Mercedes-KLA edző is volt Szabó Erika személyében.
Az MLSZ BKMI idén 7 embernek szavazta meg az elismerést, köztük Szabó Erika volt az egyetlen hölgy. Szabó Erika hosszú évtizedek óta dolgozik azért, hogy Kecskeméten a lányok számára is elérhető legyen szervezett keretek közt a labdarúgás. A KNLE-vel kezdetben együttműködésben állt klubunk, tavaly óta azonban az általa vezetett leánycsapatok már a KLC-KTE SI és a Mercedes-KLA kötelékében versenyeznek. Az évek során több válogatott játékos is kikerült a keze alól, az előző szezonban az U18-as csapattal ezüstérmet szereztek az országos bajnokságban.
A megye labdarúgásáért kiosztott díjak:
Kertész Zoltán, Kiliti István, Mózes László, Nyári Ferenc, Renner Tibor, Szabó Erika, Szabó Gábor
Szabó Erikának, illetve az összes díjazottnak ezúton is gratulál egyesületünk, további sikeres munkát kívánva!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu