Megnyerte a Zánka Kupát a Mercedes-KLA U8!

Verebélyi Gábor csapata a XVII. Zánka Kupán vett részt az U8-as (2009) korosztállyal. A nagy múlttal rendelkező országos tornán U7-től a 40 feletti korosztályig mindenki képviseltette magát.

zanka

Az U8-as korosztályba olyan utánpótlás egyesületek neveztek, mint a Veszprém, Százhalombatta, Bábolnai SE. A többi korosztályba érkeztek csapatok az Újpesttől, Debrecenből és Komáromból is. A Mercedes-KLA már egy nappal előbb elutazott Zánkára, ahol a kultikus Erzsébet táborban foglalták el szállásukat. A gyerekek ezt követően a Balaton habjaiba vetették magukat, csúszdáztak, majd egy strandfoci mérkőzéssel zárták a napot.

Másnap a reggelit követően kezdődött is a torna, melyet a Veszprém „B” elleni 12-0-al indítottak a kecskeméti fiatalok, majd az „A” csapatot is legyőzték egy ki-ki meccsen 1-0-ra. A Százhalombatta ellen nagy kedvvel, felpörögve kezdett a Mercedes-KLA, végül a második félidőben kicsit kiengedtek a gyerekek, így 3-3 lett a vége. A mindent eldöntő meccset a Bábolnai SE ellen vívták, itt hátrányból fordítva sikerült 3-1-re nyerni, elhódítva ezzel a kupát.

A kupa mellett sok értékes ajándékot is kaptak a gyerekek: táskákat, labdát, ajándékcsomagokat, több karton üdítőt. Talán a legértékesebb mind közül: belépőjegy a következő Bp. Honvéd - Ferencváros labdarúgó mérkőzésre.

A csapat tagjai: Lázár Benedek, Pulai Péter, Papp Kálmán, Nagy Máté, Veréb Balázs, Bognár Bence, Németh Alex, Czéh Barnabás, Németi Natániel

Verebélyi Gábor: Nagyon boldog vagyok, hogy újra tornát sikerült nyernünk a csapattal, ráadásul ezt nem a "környékben" szereztük, hanem több száz kilométerrel távolabb. Olyan csapatokkal mérkőzhettünk, akikkel egyébként szinte nem is találkozhatunk utánpótlás tornákon. A srácok minden mérkőzésen a maximumot hozták ki magukból, és ennek meg is lett az eredménye. Gratulálok nekik, úgy gondolom ez remek kezdés a következő szezonra nézve.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu