Szerdán több Mercedes-KLA csapat is edzőmeccset játszott, ezeket szedtük össze cikkünkben az edzők segítségével. Négy korosztályunk a Fradival mérte össze erejét.
U17: FTC – Mercedes-KLA 1-1 (Gól: Lukács)
Csima Gyula: Nagyszerű mérkőzést játszottunk a Ferencvárossal, mely jól szolgálta a felkészülésünket.
U16: FTC – Mercedes-KLA 2-2 (Gól: Szebellédi)
Nagy Lajos: Jó ellenféllel találkoztunk, az eredmény reális. Ezúttal a védekezést gyakoroltuk, abból igyekeztünk kontrákat vezetni. Ez működött is, hiszen kétszer is előnybe kerültünk. A Fradi a végén egyenlített egy büntetőből, emiatt azért bosszús voltam. Annak viszont örültem, hogy jó hozzáállással futballoztak a gyerekek, rengeteg jó egyéni teljesítmény volt.
U15: Mercedes-KLA – FTC 0-6
Márton Pál: Ezen a meccsen bebizonyosodott, hogy nagyon sokat kell még dolgoznunk ahhoz, hogy a Fradi szintjét elérjük.
U14: Mercedes-KLA – FTC 4-4 (Gól: Kovács 3, Gyarmati)
Lóczi Péter: Első közös meccsünk volt ez, pont egy jó csapat ellen. Elégedett vagyok a látottakkal, voltak nagyon szép dolgok, de természetesen hibák is. Ezeket kell javítanunk a rajtig, összességében azonban mindenkivel meg voltam elégedve.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu