Szezonvégi értékelőinket ezúttal a legkisebb akadémiai csapatokkal folytattuk, akikkel Verebélyi Gábor dolgozott ebben a szezonban. A főszerepben ezúttal az U8, az U9 és az U10.
Hogyan értékelnéd a korosztály félévét?
Nem volt egyszerű év számomra, mivel három korosztályt vittem két csoportban ebben az évben. Ez inkább a versenyeztetésben okozott problémát, nem pedig a képzésben. Az U8 és U9 egy csoportban dolgozott végig, nagyon jó magatartás mellé szorgalom is párosult, így sikerült szép eredményeket elérnünk. A Bozsik-programokon meggyőzően szerepeltek. Az U8 két tornát is nyert, egyet Tiszafüreden, egyet pedig a hétvégén Szegeden. Több esetben hoztunk el gólkirályi címet, vagy legjobb kapusnak járó trófeát. Az U10-nél folytattuk az ősszel elkezdett munkát, mely során több új és tehetséges játékost választottunk ki. A megváltozott Bozsik-programhoz alkalmazkodva rendszeresen látogattuk a C és B szintű tornákat, az idény vége felé pedig sűrűn játszottunk edzőmérkőzéseket.
Mik voltak a képzési célok, mennyire sikerült megvalósítani?
Mivel a legfiatalabb korosztályokkal foglalkoztam, a labdás és technikai dolgok kerültek leginkább előtérbe. Összeállítottam egy 25 gyakorlatból álló labdaérzékeléses feladatsort, amit otthon minden játékosnak gyakorolnia kell, erről Dinók Attilával (U10) videót is készítettünk. Bekerült a programba az atlétika és az úszás, ami láthatóan sokat javított a játékosok erőnléti állapotán. A Bozsik Régiós B tornák elindulásával új feladatokat is kaptunk, a környező egyesületek játékosait tudtuk behívni, érkeztek hozzánk Tiszakécskéről, Lajosmizséről, Kiskunfélegyházáról és az SC Hírös-Ép csapatától, ezeken a tornákon is nagyon szép eredményeket sikerült elérnünk. Plusz élmény volt, hogy az MLSZ „C” és UEFA „B” edzői tanfolyamokon és vizsgákon is segíteni tudtunk, nagyon élvezték a gyerekek. Az edzések mellett több csapatépítő programon is részt vettünk, mint például a közös 3D-s mozizás, vagy a nagyon nagy sikert aratott "Média Nap", ahol a kecskeméti médiákat látogattuk meg.
Kiket emelnél ki és miért?
Szarvas Sári (U10) egész évben kiválóan szerepelt, kimagasló teljesítmény nyújtott. Teljesítményére még az országos média is felfigyelt, így a Petőfi TV „Én vagyok itt” című műsorába is bekerült-bekerültünk, egy egész edzést végig forgatott velünk a stáb.
Dinók Attila (U10) az edzéseken és az edzéseken kívül is sokat segített nekem és a csapatának is.
Dóka Dávid (U9) és Hegedűs Marcell (U9) szinte ikrek, nagyon jó barátok is amellett, hogy csapattársak. Az edzés látogatottságuk, és az edzésen végig vitt szorgalmuk példaértékű.
Az U8-ból mindenkit kiemelhetnék, de Nagy Máté teljesítményét szeretném elsősorban. Máté egész évben szorgalmasan dolgozott, plusz edzéseket végzett, most is Dabason van az FC Barcelona edzőtáborában.
Miként néz majd ki a nyár?
Mondhatnám, hogy az éjjel soha nem érhet véget! A hétvégén már a strandfocipályán kell bizonyítaniuk a srácoknak, majd az U8-U9-cel egy hétre Tiszafüredre utazunk edzőtáborba, ami az egyik torna főnyereménye volt. Ezután jön egy kis pihenő, majd augusztusban kezdjük az edzéseket.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu