A három U16-os bajnok részévételével rendezték meg vasárnap a megyei döntőt, melyen a KLC-KTE SI „A” mellett a Dusnok és a Kiskőrös szállt harcba az aranyért. A tornának a Széktói Stadion műfüves pályája adott otthont, és végül hazai sikernek is örülhettünk.
A sorsolás után eldőlt, hogy a nyitómeccset Parti Gyuláék játsszák, akik ráadásul dupláztak is, hiszen utána rögtön a Kiskőrössel találkoztak. A kecskeméti fiatalok megmutatták, hogy nem véletlen futottak kitűnő évet, a dusnokiakat 5-0-ra verték, majd a folytatásban 1-1-es döntetlen következett a kiskőrösiekkel. Egyértelművé vált így, hogy a Kiskőrös sorsa tulajdonképpen a saját kezében van, a Dusnok már nem lehetett első, nekik pedig egy kecskemétinél nagyobb különbségű siker aranyat ért volna. Ez végül elmaradt, hiszen „csak” 3-0-ra tudtak nyerni, így egyenlő pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel végzett az élen a KLC-KTE SI „A”.
U16-os együttesünk így két arannyal zárta a szezont, ráadásul a torna gólkirályát is mi adtuk, aki Faragó Bence lett a maga 3 találatával.
Eredmények (2x25 perces meccsek):
KLC-KTE SI „A” – Dunsok 5-0 (3-0)
KLC-KTE SI: Rákóczi – Bárány, Patai, Fehér T., Szalkai – Pácsa, Áman, Keresztes, Szalai – Illés, Faragó.
Csere: Fürj, Bíró, Mányoki, Bálint, Terbe, Fehér D., Hajda.
Gól: Faragó (14., 17.), Szalai (24.), Pácsa (27.), Hajda (45.)
KLC-KTE SI „A” – Kiskőrös 1-1 (0-1)
KLC-KTE SI: Rákóczi – Bárány, Patai, Fehér T., Szalkai – Pácsa, Áman, Keresztes, Szalai – Illés, Faragó.
Csere: Bíró, Mányoki, Bálint, Terbe.
Gól: Faragó (29.) ill. Györgye (23.)
Kiskőrös – Dusnok 3-0
Gól: Gémesi (35., 50.), Patai (38.)
Tabella:
1. KLC-KTE SI „A” 4 pont (6-1)
2. Kiskőrös 4 (4-1)
3. Dusnok 0
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu