Eredetileg május 7-án rendeztük volna meg a régiós tornát, melyet azonban a nagy esőzésre való tekintettel elhalasztottak. Mostanra sikerült megtalálni a megfelelő időpontot a pótlásra.
Május 31-én, azaz jövő szerdán kerül sor a Régiós Bozsik „A” Tornára a Széktói Stadionban, melyen a KLC-KTE SI mellett több másik Regionális Utánpótlás Központ is részt vesz. A legmagasabb szintű Bozsik-programon kiemelten erős mezőny áll tehát rajthoz az U13-as és az U11-es korosztályban. A KLC-KTE SI mellett a keleti regionális központok, így a DVTK, a DVSC-DLA és a Békéscsaba szerepel a tornán, az alközpontok közül pedig a nyíregyházi Bozsik Akadémia, valamint a Szolnoki MÁV.
A tornát 12:40-kor nyitjuk meg hivatalosan, az első mérkőzéseket (játékidő 1x20 perc) 13 órakor kezdik. Terveink szerint - amennyiben az idő is engedi - a stadionban, illetve a 2-es pályán lesznek a meccsek.
Az U13-as program ITT, az U11-es ITT érhető el részletesen!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu