A Kecskeméti LC szombaton a Kecel gárdáját fogadja a Széktói Stadionban, ez lesz csapatunk utolsó előtti hazai fellépése a szezonban. A bajnokság hajrájában járunk, így az arany sorsa is hamarosan eldőlhet, azonban amennyiben nyerünk, úgy még biztosan nem most.
A Kecel az utóbbi hetek sormintáját folytatva, ismét egy alsóházba tartozó ellenfél lesz. Bár nem tőlük hangos a bajnokság, azt mindenképpen ki kell emelni, hogy tavasszal szorgosan gyűjtögetik a pontokat, közvetlen riválisaik és a középmezőny tagjai is megizzadnak ellenük. Az már biztos, hogy az őszi ponttermésüket túlszárnyalták, azonban a Széktói Stadionban nem ők számítanak az esélyesnek. A két csapat tavalyi összecsapásán 11-0-ra nyertünk idegenben, és a papírforma alapján most is az a kérdés inkább, milyen különbség alakulhat ki a felek között.
A Kecskeméti LC sérült játékosai szépen haladnak a felépüléssel, Toricska Rajmond is elkezdte a munkát, jelen állás szerint Csizmadia Tamás bajlódik sérüléssel. Jól halad Nemesvári Dániel felépülése is, aki bár kihagyja a tavaszt, két hét múlva megkezdheti a kocogást. Csapatunk utóbbi két mérkőzését magabiztosan hozta, múlt héten Kunszálláson nyertünk 2-0-ra, előtte pedig a Hartát vertük 13-0-ra a Széktóiban. Az egészen biztos, hogy amennyiben most is nyerünk, úgy matematikailag még nem dől el a bajnokság, ám ha a Tiszakécske Baján is begyűjti a pontokat, úgy fél kézzel már megérinthetik az aranyérmet.
A belépők most is egységesen 500 forintba kerülnek a pénztárakban, a 14 éven aluliaknak szokás szerint ingyenes a találkozó.
Kecskeméti LC – Kecel FC
Megye I. 28. forduló, Széktói Stadion
2017.05.20. (szombat), 17:00
Játékvezető: Vörös Gábor (Molnár Alex, Slezák Márk)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu