Ismét idősebbek közt pallérozódtak az U12-es játékosok

A Mercedes-KLA U12 Szolnokon szerepelt a Bozsik „B” tornán, ahol ismét egy évvel idősebbek közt gyűjthettek tapasztalatot a fiatalok. A tornát Kovács Tamás értékelte honlapunknak:

U12

„Szolnok adott otthont a regionális Bozsik "B" tornának, az U13-as korosztályban mi az U12-vel indultunk el. Nagyon jó körülmények között, színvonalas rendezés fogadta a csapatokat. A 16 fős keretben egyforma játéklehetőséget kaptak a srácok - kivéve, aki sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot - tehát mindenki megtapasztalhatta, hogy milyen egy évvel idősebbek ellen párharcokat vívni. Az öt mérkőzés szoros volt, az előző tornákhoz képest fejlődtünk a helyzetek kialakításában, viszont ezek kihasználásában nem jeleskedtünk. Feltűnő volt, hogy ellenfeleink sok labdát tudtak megjátszani a középső és a szélső védőnk között, amiből gólokat is kaptunk. Ezt javítanunk kell. A hozzáállással, a küzdőszellemmel és a játék bizonyos részeivel elégedett voltam. Kiemelkedő oklevelet Banó Milán kapott, aki önmagához képest sokkal agresszívebben játszott, többször jól olvasta a játékot és a labdakihozataloknál is jó döntéseket hozott.” 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu