Az U14 „C” kivételével minden megyei korosztályos csapatunk pályára lépett, és az eredményekre sem lehet panaszunk. Mindkét U19-es együttes kiütéses sikerrel erősítette meg dobogós helyét (megye II-es beszámoló ITT), míg az U16-os házi derbit az U16 „A” nyerte. Az U14-es bajnokság a végéhez közelít, a már bajnok „A” csapat be is fejezte a szezont.
U19: Kunszállás – KLC-KTE SI 0-9 (0-4)
Megye I. U19, 27. forduló
KLC-KTE SI: Váczi – Katona (Bódog 46.), Kőrös, Récsei, Szántó – Koppány M. (Kissebestyén 46.), Csordás, Borsos, Iván – Major, Tóth K.
Gól: Borsos (7.), Tóth (14., 28.), Major (19., 88.), Bódog (53.), Kissebestyén (70., 75., 87.)
Bende Csaba: A legkönnyebb győzelmünk volt ebben az idényben, egy szerény képességű csapat ellen hoztuk a kötelező 3 pontot. Az ellenfelünk sokszor durván játszott, örülök, hogy nem sérült meg tőlünk senki. Gratulálok a csapatnak!
U16: KLC-KTE SI „A” – KLC-KTE SI „B 19-3 (10-0)
U16 észak, 20. forduló
„A”: Rákóczi – Kókai, Fehér T. (Bíró 46.), Bárány (Fürj 53.), Szalkai (Fehér D. 46.) – Pácsa (Hajda 46.), Mányoki (Rácz 46.), Keresztes (Szabó P. 46.), Illés – Faragó, Németh G.
„B”: Bashiri-Shahroodi – Réczi, Tóth (Fekete 53.), Földvári, Ackerl – Gonda (Tamás 46.), Bálint, Terbe, Bognár – Kiss (Polyák 46.), Kovács (Ábrahám 46.).
Gól: Németh G. (10., 32., 45., 54., 82.), Faragó (11., 13., 22., 35., 43., 55., 72.), Illés (27., 76.), Pácsa (36.), Hajda (46., 59.), Rácz (56.), Kókai (89.) ill. Bálint (62.), Ábrahám (66.), Terbe (73.)
Parti Gyula: Ez az eredmény egyik csapatnak sem jó, minél gyorsabban jó lesz elfelejteni.
Parti Gábor: Ezúttal inkább nem értékelnék, mindenkinek jobb lesz így.
U14: Kunszállás – KLC-KTE SI „A” 0-14 (0-6)
U14 észak, 17. forduló
KLC-KTE SI: Mulicz – Csákó, Elek-Rembeczky, Orbán, Korpácsi, Blaszák, Banó, Tóth, Kima.
Csere: Merena
Gól: Korpácsi (1., 14., 23., 25., 46., 57., 74.) Orbán (4., 53., 62., 78.), Csákó (31., 67.), Tóth (44.)
Márton Tibor: Gratulálok a csapatnak a bajnoki címhez, mostantól készülünk a megyei döntőre, amit ugyancsak meg akarunk nyerni!
U14: KLC-KTE SI „B” – Tiszakécske 1-4 (1-0)
U14 észak, 17. forduló
KLC-KTE SI: Telek – Szekeres, Türei M., Nagy, Deák, Varga, Ágoston, Szatmári, Csillag.
Csere: Rück, Türei D., Szelezsán, Tatár.
Gól: Varga (36.) ill. Lovas A. (47.), Lovas Zs. (56.), Alberti (61.), Klemenc (65.)
Pap Szabolcs: Hasonló csapatok küzdelméből a Tiszakécske jött ki győztesen, köszönhetően jobb helyzetkihasználásuknak.
Tabellák az adatbank.mlsz.hu oldalon!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu