A kecskeméti veterán focisták eddig nagyon szépen szerepeltek a régiós bajnokságban, egy körrel a vége előtt vezetik is a tabellát. Az első hely sorsa azonban még nem dőlt el, az utolsó fordulóban még három csapat pályázik rá.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei régióban 4 együttes szerepel, Kecskemét mellett az Abony, a Vadas és a Törökszentmiklós-Fegyvernek. A mezőny rendkívül kiegyenlített, hiszen a mieink 3 pontos előnnyel vezetnek az Abony előtt, akiket 1 egységnyi lemaradással követ a Törökszentmiklós.
Karakas Ferencéknek hazai környezetben, a Széktóiban kell kivívniuk a továbbjutást, ami egyáltalán nem lesz könnyű feladat. A régiós bajnok az országos döntőben folytathatja a tavaszi szezont.
„Vasárnap kerül sor a regionális bajnokság utolsó fordulójára, amin ezúttal rendezőként veszünk részt. A tét nagy, hiszen most dől el, hogy ki jut be az országos döntőbe. Erre jó esélyünk van, hiszen elsők vagyunk, de jó erőt képvisel a Törökszentmiklós és az Abony is, így nagy harc várható a tornán” – mondta Karakas Ferenc.
A tornát a Széktói műfüves pályáján rendezik vasárnap 10:00-ás kezdéssel.
A mérkőzések sorrendje (játékidő 2x15 perc):
Kecskemét – Abony
Törökszentmiklós-Fegyvernek – Vadas
Törökszentmiklós-Fegyvernek – Kecskemét
Vadas – Abony
Abony – Törökszentmiklós-Fegyvernek
Kecskemét – Vadas
A tabella állása:
Kecskemét 28 pont
Abony 25 pont
Törökszentmiklós 24 pont
Vadas 6 pont
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu