Kovács Tamás csapata ezúttal két meccset játszott a Kölyökliga 4. fordulójában, melynek Dunakeszi adott otthont hétvégén. A játéknapot a Mercedes-KLA edzője értékelte:
"Az élmezőnyhöz tartozó Dunakeszi volt első ellenfelünk. A kezdeti tapogatózó játék után Majoros harcossága labdaszerzést eredményezett, és passzából Gondi megszerezte a vezetést, nem sokkal később egy szöglet után Huszka duplázta meg az előnyt. A második félidőben végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, ellenfelünk nem tudott igazán helyzetbe kerülni. Több lehetőségünk is volt növelni előnyünket, ezek azonban kihasználatlanok maradtak, így az eredmény nem változott. Rövid pihenő után a Kelen SC következett. A mérkőzés elején kiegyenlített játék folyt, de első gólunk megváltoztatta a játék képét. Majoros három, illetve Gondi és Kajtár egy-egy gólja nagykülönbségű vezetést eredményezett az első félidőre. Szünet után is egyértelműen uraltuk a mérkőzést, mezőnyben jól játszottunk, sok helyzetet kialakítottunk, viszont több gólt már nem sikerült szereznünk. Elégedett voltam a srácokkal, jó ritmusban játszottunk. Hátul kapott gól nélkül hoztuk le a két mérkőzést, a középpályán több labdát szereztünk, mint az előzőekben, kihasználtuk a széles pálya előnyeit támadásban, emellett szép gólokat lőttünk."
Eredmények:
VS Dunakeszi – MKLA 0-2 (Gondi, Huszka)
Kelen SC – MKLA 0-5 (Majoros 3, Gondi, Kajtár)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu