A múlt hét végén ismét Dunaszerdahelyre látogatott a Mercedes-KLA két korosztályos csapata, ahol edzőmeccseket játszottak, ezt követően pedig egy felnőtt bajnokit is megtekintettek. Az U13 nyert, az U11 szoros meccsen kikapott a házigazdáktól, de ennél is fontosabb, hogy ismét rengeteg élménnyel gazdagodtak a gyerekek.
A túráról Kislőrincz György számolt be honlapunknak:
„Csütörtök reggel indultunk, immáron második alkalommal Dunaszerdahelyre, ahol ismét felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Az utazás célja, hogy gyakorló mérkőzést vívjunk a DAC korosztályos fiataljaival, és nemzetközi tapasztalatokat szerezzünk. Délelőtt kulturális programra is tudtunk időt szakítani, amikor ellátogattunk a különös építési stílusáról és cölöpházairól nevezetes Bokodi-tóhoz. Ezt követően Komarno buszos városnéző túrájának élményével érkeztünk meg az erdős környezetben lévő Jurová (Dunaszerdahely mellett) település focipályájára, ahol 3 x 25 perces edzőmérkőzéseket játszottunk. A gyerekeink nagy elánnal, fegyelmezett, élvezetes játékkal 6-2-re nyerték meg a derbit 2-0-os félidő után. A sportszerű mérkőzésen a gólokat Barkóczi (3), Berta (2) és Horváth Marci szerezték. A meccs után főételt, palacsintát, üdítőt kaptunk a vendéglátóktól. A jó kapcsolat elmélyítése, és a közös magyar értékek és élmények megbeszélését követően, megtekintettük az FC DAC - FC Senica bajnoki mérkőzést az újonnan épülő dunaszerdahelyi stadionban. A hangulat fergeteges és megható is volt egyben. A mérkőzést a Gyirmót fiataljai, valamint a Puskás Akadémia minden egyes korosztálya megtekintette. A Nélküled című DAC indulót, a magyar és a székely himnusz eléneklését a hazai 1-0 ás győzelem tette mélyen felejthetetlenné minden szurkoló számára. Igazi ünnep volt a javából.”
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu