Verebélyi Gábor két korosztállyal vett részt Bozsik-programokon hétvégén, illetve az U11-es csapattal Dunaszerdahelyre látogattak barátságos mérkőzést játszani a DAC-al.
Időrendi sorrendben haladva, Dunaszerdahelyen kezdődtek a programok, ahol az U11-es és U13-as együttes játszott edzőmeccset, majd este a felnőtt mérkőzést is a helyszínen tekintették meg, erről hamarosan bővebb beszámolóval is jelentkezünk. Sziegl Gábor távollétében ezúttal Verebélyi Gábor irányította a csapatot.
"A közel 6 órás utazás után az első 25 percben álmoskásan, félve játszottunk a hazaiak ellen, igaz, teljesen más felállásban és szabályok szerint, mert a szlovák U11-es csapatok 7+1-ben játszanak les nélkül. A második harmad már jobb, bátrabb játékot hozott, Szarvas Sára és Ajtai Benjamin vezérletével két gólt is sikerült szereznünk. A harmadik harmadban a játék képe már nem változott, kiegyensúlyozott párharc alakult is, ami mind a két csapatnak 2-2 gólt hozott, így kialakult a 6:4-es végeredmény a hazaiak javára.”
Hétvégén két Bozsik-programon vettek részt csapataink, előbb Tiszakécskén „C”, majd másnap Kiskunhalason „B” szintű tornát rendeztek.
"Tiszakécskén az U10-es korosztállyal vettünk részt az U11-es korosztály számára kiírt tornán. Nagyon magabiztosan játszottunk minden mérkőzésen, szépen járattuk a labdát a földön, jól mozogtunk labda nélkül is. Sok szép látványos gólt sikerült szereznünk, és csak egyet kaptunk az egész tornán."
MKLA U10 - Hirös-Ép 2:0
MKLA U10 – KLC-KTE SI U11 1:0
MKLA U10 - Tiszakécske 0:1
MKLA U10 - Kerekegyháza 3:0
"Kiskunhalason az idei legjobb eredményt értük el, ahova most szinte tisztán a 2006-os korosztállyal érkeztünk, kiegészülve két kiskunfélegyházi labdarúgóval, akik könnyen beilleszkedtek a csapatunkba. Az öt mérkőzésből négyet sikerült megnyernünk, egy döntetlent játszottunk. A gólkülönbségünk is pozitív, 18 rúgott mellett 2 kapott gól szerepelt. A legjobb játékos a kiskunfélegyházi Szabó Bence lett."
MKLA - Szolnok 3:0
MKLA - Szilády RFC 1:1
MKLA - Szeged 2011 5:0
MKLA - Baja 2:0
MKLA - Cegléd 7:1
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu