Szombaton nagyjából 2500 néző előtt rendezték a megyei élvonal rangadóját, amikor is a Tiszakécske fogadta a Kecskeméti LC-t. A kiegyenlített összecsapás nagy küzdelmet hozott, melyen a hajrában egy kontrából szerezte meg a győztes gólt a hazai csapat.
Némedi Norbertnek nem volt könnyű dolga az összeállításnál, ugyanis Csizmadia, Rozsi, majd az utolsó pillanatban Toricska is kidőlt, Urbán Pál játéka pedig egész héten kérdéses volt. A meccs rögtön hidegzuhannyal kezdődhetett volna, Hajnal hibáját Székely használhatta volna ki, ám lövése kifelé pattant a kapufáról. A folytatásban inkább a mezőnyharc dominált, a Kécske szervezetten védekezett, némileg talán mezőnyfölényben játszó csapatunk ellen, ám Balog kapáslövésén kívül inkább a küzdelem dominált csak, a kapu előtt jól zártak a hazaiak. A 24. percben Ponczók szabadrúgását öklözte ki Belecan, majd Juhászról perdült egy beadás kapunk felé, de ez nem okozott gondot Mészárosnak sem. A félidő hajrájában Salami elől mentettek nagy helyzetben, majd ismét Ponczók próbálkozott egy lövéssel, de az eredmény már nem változott, nem volt gól a szünetig.
A második félidő elején megint Ponczók volt aktív, ám hiába cselezte magát a tizenhatoson belülre, lövésében nem volt erő, így könnyedén a kapusé lett, ezt követően távoli lövéseket jegyezhettünk fel mindkét oldalon, de ezek nem okoztak gondot a kapusoknak. Az utolsó félórához érve, egyre többet kellett kockáztatnia mieinknek, így több terület nyílt a Kécske előtt is, amit a 66. percben majdnem kihasználtak, Koncz előbb a gólvonalon mentett, majd Kocsis lövését fogta Mészáros. A csereként beálló Kitl némi színt vitt újra a játékba, de rosszul eltalált lövése levágódott, a kontrából pedig majdnem betalált a TVSE, de Mészáros védése után Kocsis az üres kapu fölé bombázott. Sajnos azonban ezt követően is maradt puskapora a hazaiaknak, ismét a kinyíló védekezést kihasználva, Juhász kapott jó labdát a jobboldalon létszámfölényes helyzetben, és ezúttal a hosszú alsóba lőtt. A hajrára maradtak az ívelések és a pontrúgások – eredménytelenül – a Kécske pedig cserékkel tördelte a hátralévő perceket, melynek eredményeként meg is szerezték a három pontot.
A TVSE ezzel nagyot lépett a bajnoki cím felé, ugyanis 6 pontos előnybe kerültek 5 fordulóval a vége előtt, sorsunk tehát már nem a saját kezünkben van. A Kecskeméti LC legközelebb a Hartát fogadja a Széktóiban, május 6-án 17 órakor.
Népes szurkolótáborunknak ezúton is szeretnénk megköszönni azt, hogy végig lelkesen buzdították a csapatot!
Duna Aszfalt TVSE – Kecskeméti LC 1-0 (0-0)
Megye I. 25. forduló, Tiszakécske, 2500 néző
TVSE: Belecan – Benkó, Oláh, Csáki, Polyák – Szabó L. (Bartucz 89.), Kocsis – Juhász (Nagy D. 92.), Markó (Csurka 91.), Székely (István 81.) – Vladul (Puskás 78.).
KLC: Mészáros – Hajnal, Urbán, Koncz, Farkas – Némedi, Petrics – Balog (Kitl 75.), Ponczók, Selyem – Salami.
Sárga lap: Vladul, Juhász, Kocsis, Szabó L., Csáki ill. Ponczók, Petrics.
Gól: Juhász (86.)
Nyilas Elek: Nagy öröm számunkra, hogy győztünk, bár azt gondolom, hogy a Kecskemétnek is megvoltak a lehetőségei, és ma be is bizonyították, hogy nem véletlenül nyertek ennyi meccset. Az első félidőben kifejezetten jól futballoztak, a másodikban változott kicsit a játék, egalizálódott, majd picit talán átgörbült a mi oldalunkra. Nagy problémánk, hogy amikor ilyen kilézett meccseket játszunk, akkor az első félidőink ilyenek. Bátortalanok voltunk, hiányzott a vállalkozó kedv, gyakorlatiakban ezért is játszott nagy fölényben a Kecskemét. A második félidőre ezt levetkőztük, annyit kértem, hogy próbáljunk egy kicsit játszani, ebből valami látszódott is. Nincs még meg a bajnoki cím, a neheze csak innen jön. Ez most egy 6 pontos előny, ami azonban nem megnyugtató, hanem inkább még nagyobb koncentrációt igénylő dolog. Nem lehet beleülni ebbe az előnybe, óriási tévedés ez, a legnehezebb 5 meccs most következik.
Némedi Norbert: Nehéz mérkőzés volt, ezt kívülről is lehetett látni. Mezőnyben talán a mi oldalunkra billent a mérleg nyelve, de a nagyobb lehetőségei viszont a Tiszakécskének voltak, amikor kinyíltunk. Ebből 2-3 komoly sanszuk is volt, kétszer az utolsó pillanatban mentettünk, egyet azonban ki is használtak. Pontelőnyük volt, de nagyon nyílt játékot nem vállalhattunk fel, a rendezettséget meg kellett tartani. Amikor többet kockáztattunk, meg is voltak a helyzeteik, benne volt, hogy kapunk egy gólt. Meg is kaptuk, a végére pedig már nem tudtunk újítani. Ha innen nézzük, megérdemelte ezt a győzelmet a Tiszakécske, hiszen a futballt gólra játszák, nem mezőnyfölényre, ebben pedig jobbak voltak. Egy edző nem mondhat mást, pozitívan kell hozzáállni a folytatáshoz. Van 5 meccsünk, ebből ki kell hozni a legtöbbet. Meglátjuk, miként alakul ez.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu