A Kecskeméti LC 17 esztendős kapusa a keret legfiatalabb tagja, mégis élni tudott azzal az eséllyel, amikor szükség volt rá a felnőtt csapatnál. Mészi azóta alapember lett, az összes tavaszi bajnokin ő védett, és természetesen már nagyon várja a derbit. Előtte azonban még hátravan egy fontos meccs szombaton a Kiskőrös ellen.
A szurkolók már számolják a napokat a tiszakécskei derbiig, de azért előtte még egy legalább ilyen fontos meccs jön, szombaton a Kiskőröst fogadjuk. Sikerült azért megfelelően odakoncentrálni a felkészülésre?
Ezen a héten sem volt másabb a felkészülés, ezért remélhetőleg most is jól sikerült, ahogy a korábbi meccsek előtt a tavasz folyamán, erre persze csak a lefújás után kapunk választ. Minden héten az aktuális ellenfélből készülünk főként, jelen esetben a Kiskőrösből, de azért kezd kicsit tüzesebb lenni a hangulat, ahogy közeledünk a tiszakécskei derbihez. Előtte azonban még van egy meccsünk, amin mindent megteszünk a győzelem érdekében, keményen edz mindenki, hogy három ponttal gazdagabbak legyünk.
A keret legfiatalabb tagja vagy, tavaszra így is alapember lettél a kapuban. Az idősebb játékosok is elismerően beszélnek rólad, számítottál erre télen?
Bíztam benne, hogy a kemény munka kifizetődik, és előbb vagy utóbb a felnőttek közt is játszhatok. Örülök neki, hogy már most tavasszal sikerült bemutatkoznom, majd rendszeresen a kezdőcsapat tagjává válnom.
04.22. (szombat), Kecskeméti LC - Kiskőrös LC, 17:00 (Széktói Stadion)
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu