Eugene Salami jubileumhoz érkezhet

Támadónk mérföldkőhöz érkezhet, amennyiben szombaton is pályára lép a Kiskőrös ellen, ebben az esetben ugyanis 50. tétmeccsét fogja játszani lila-fehérben.

Salami

Eugene második időszakát tölti Kecskeméten, először a 2012/2013-as idényben, kölcsönjátékosként erősítette a KTE-t. Akkor az NBI-ben 20 meccsen lépett pályára, a Ligakupában további 4 alkalommal számítottak rá, ezeken a találkozókon 7 gólt jegyzett. Távozását követően a cseh élvonalbeli Teplicéhez szerződött, ahonnan aztán 2015 nyarán távozott. Egy év kihagyás után (ami alatt rendszeresen látogatta a Kecskeméti LC edzéseit), végül 2016 nyarán lett újra igazolt játékosunk.

Azóta közönségkedvenc lett, ami nem is csoda, hiszen ontja a gólokat, mindent egybevetve már 39 találatot jegyez a szezonban. Salami mutatója összességében is imponáló, 49 meccsen 46 gólnál tart már lila-fehérben.

Nemrég egy másik játékosunk is jubileumhoz érkezett, Urbán Pál Kalocsán játszotta 150. tétmeccsét kecskeméti színekben. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu