Kovács Tamás U12-es csapata is részt vett a hétvégi régiós Bozsik-programon, melyen az egy évvel idősebbek közt pallérozódhattak a gyerekek. A torna tapasztalatait Kovács Tamás foglalta össze honlapunknak:
„Az elmúlt hétvégén Kecskemét adott otthont a regionális "B" Bozsik torna 3. fordulójának. U12-es csapatunk az egy évvel idősebbek között mérettetik meg ezeken a Bozsik tornákon, ahol a Szeged, a Kiskunhalas, a LUA Baja, a Szolnok és a Cegléd vesz részt rajtunk kívül. A felkészülésünk szempontjából nagyon hasznosak ezek a tornák, mivel tét nélkül, fizikailag erősebb csapatok ellen tudunk gyakorolni. Az előző fordulóhoz képest - ahol sok volt a kapott gólok száma - zártabb védekezést, egymás kisegítését, támadásban pedig sok labda nélküli mozgást, és a szélek kihasználását kértem a srácoktól. A védekező résszel elégedett lehetek, mivel az öt mérkőzésen mindössze négy gólt kaptunk, viszont a rúgott gólok (3) tekintetében és a támadások kezdeményezésében kevesebbet nyújtottunk. Kiemelkedő teljesítményéért Majoros Benjámin és Hábenczius Tamás kapott dicsérő oklevelet.”
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu