A Vasas fiatalja az első két kör egyik legnagyobb nyertese, hiszen amellett, hogy csapata általános meglepetésre hibátlanul vezeti a tabellát, kétszer is bekerült a forduló válogatottjába.
NBI
Szivacski Donát az NBI egyik legboldogabb játékosa jelenleg, hiszen a Vasas úgy nyerte meg mindkét meccsét, hogy végigjátszotta azokat. Az utánpótlás válogatott jobbhátvéd kitűnően futballozott, az első kör után az nb1.hu és a csakfoci.hu is beválasztotta a forduló álomcsapatába. Az már biztos, hogy az egyik portálnál „duplázni” tudott, hiszen az nb1.hu ismét őt látta a legjobbnak posztján, csapata közben 3-1-re verte a Debrecent, és vezeti a tabellát.
A DVTK az Újpestet győzte le 2-1-re, így a Vasashoz hasonlóan továbbra is hibátlan. Kitl Miklós ezúttal is a keserű győztesek táborába tartozott, ugyanis Horváth Ferenc nem küldte pályára.
Edzőmeccsek, NBII
Az NBII-ben ezen a hétvégén kezdődik a bajnokság, az NBIII-ban két hét múlva, de a rendelkezésre álló információk alapján, több kecskeméti nevelésű tehetség is lehetőséget kapott.
A Cegléd 4-1-re verte a III. Kerületet, Farkas András és Csordás Simon kezdőként játszott.
A Siófok előbb a Vasassal játszott gólnélküli döntetlent, majd a Jászberény elleni 3-1-es sikerrel zárta a felkészülést, Gréczi Gábor előbbi meccsen kezdett, utóbbin csere volt. A Jászberényben Ludasi Martin kapott helyet a kezdőben.
Az MTK II. 1-0-os legyőzésével hangolt a bajnokságra a Budaörs, melyben Csillag Dárius továbbra is alapember.
A ZTE a grúz Lokomotiv Tbiliszi (1-0), illetve az Ajka (3-3) ellen játszott, Patvaros Zsolt mindkét meccsen lehetőséget kapott.
Jól sikerült a főpróba a SZEOL-nak, melynek színeiben Lévai Norbert kezdőként játszott, ráadásul góllal járult hozzá az FK Backa 2-0-os legyőzéséhez. A szegedieknél próbajátékon szerepelt korábban Bartucz Martin is, ám már nem látogatja az újonc együttes edzéseit.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu