Mercedes-KLA NBIII-as körkép: Többen is feljutást ünnepeltek

Korábbi akadémistákkal foglalkozó sorozatunk az utolsó részéhez érkezett, ezúttal a harmadosztályra tekintettünk ki részletesen, ahol többen is feljutást ünnepelhettek.

Verebélyi

Verebélyi fiatal kora ellenére alapember lett Cegléden

A Keleti csoportban szerepelt a legtöbb kecskeméti kötődésű játékos, főleg Cegléden, ahol sikeres évet zártak. A CVSE a kiesés után rögtön visszajutott az NBII-be, miután a bivalyerős Nyíregyháza mögött megszerezték a második helyet. A ceglédiek egyébként le is győzték a bajnokot, és nagyon sokáig tapadtak is a Szparira, így mindenképpen szépen csillog az ezüst.

Verebélyi Konrád eleinte még csak a padon kapott helyet, ám végül 28 meccsen kezdőként védett, csapata pedig a második legkevesebb gólt kapta. Nála is stabilabb embernek számított a védelem baloldalán Farkas András, aki 31 bajnokin 1 gólt jegyzett, csupán egyetlen összecsapást hagyott ki eltiltás miatt. Szintén megfordult akadémiánkon Csordás Simon, aki 28 meccsen 6 gólig jutott, és eddigi legjobb évét hozta a felnőttek közt. Polyák Kristóf télen került a CVSE-hez az SZTK-tól, 4-szer játszott kezdőként, a többi meccsen padozott. Ősszel kerettag volt Virágh Balázs is, aki azonban csak a kispadig jutott, így télen Pilisre igazolt kölcsönbe. A ceglédiek kapcsán egy korábbi Mercedes-KLA edző is részese volt a sikernek, hiszen Virágh Ferenc segítette Varga Attila munkáját pályaedzőként.

Az ötödik pozícióban végző Hatvan játékosaként bizonyíthatott a kapuban Benkő Márk, aki 11 meccsen kezdett, 1-szer csereként lépett pályára. Benkő ősszel inkább padozott, tavasszal viszont helyet követelt magának.

Jászberényben is több korábbi akadémiai növendékünk akad, akikkel rendszeresen számolnak is. Bálint Artúr 16 meccsen 4 gólig jutott, ám a teljes tavaszt kihagyta egy súlyos sérülés miatt, jó hír azonban, hogy az utolsó fordulóban legalább már a padra leülhetett. Ludasi Martin 24, Lékó Gergő 20 meccsen lépett pályára, előbb 4 gólt is szerzett, és rendszeresen a kezdőben számoltak vele.

Puskás

Puskás Zoltán (középen) bajnok lett

A Közép csoportban egy bajnokot is köszönthetünk, hiszen Puskás Zoltán is tagja volt a Kozármisleny megállíthatatlan gépezetének. 11 meccsen főleg csereként játszott, de így is szerzett 2 gólt az ifjú támadó.

Pesti Dávid tavaly még Ajkán kezdett az NBII-ben, ám csak 5 mérkőzésen számítottak rá, így télen a Prukner László irányította Újbudához került. Csapata az 5. helyen fejezte be a szezont, a védelem mindkét oldalán bevethető tehetség pedig 16-szor játszott kezdőként.

Egészen tavaszi sérüléséig alapember volt Hódmezővásárhelyen Komáromi András is, aki 16-szor kezdett, utána azonban csak a lelátóról szurkolhatott csapatának, mely végül kiharcolta a bennmaradást.

Bár 7 meccsen az NBI-ben is játszott, Szalai Dániel tavasszal már főleg az NBIII-ban kapott lehetőséget Békéscsabán. A kecskeméti születésű és nevelésű támadó 23 meccsen 4 gól rúgott, és az Előre tartalékjai is megőrizték a helyüket a harmadosztályban. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu